Japán újraépíti diplomáciai és kommunikációs kapcsolatait Kínával, a két ázsiai ország minden szinten szorosabb kapcsolatot kíván fenntartani egymással – jelentette ki Kisida Fumio japán miniszterelnök bangkoki sajtótájékoztatóján, miután találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Japan's Prime Minister Fumio Kishida (L) shakes hands with China's President Xi Jinping during their meeting in Bangkok on November 17, 2022, on the sidelines of the Asia-Pacific Economic Cooperation (APEC) Summit.
Fotó: AFP

Kisida hangsúlyozta, hogy a kapcsolattartást és az állandó kommunikációt nemcsak az egyes szakpolitikák terén, hanem a vezetői szinten, közvetlenül egymás között is érvényesíteni kívánják. 

Ennek jeleként a két távol-keleti ország a japán külügyminiszter kínai látogatására kezd el felkészülni.

A legmagasabb szintű kétoldalú találkozón – amelyre három év kihagyás után került sor – a japán kormányfő több geopolitikai konfliktust is szóba hozott, köztük például a Tajvani-szoros biztonságának és békéjének megteremtését.

Súlyos aggodalmaimat fejeztem ki a Kelet-kínai-tenger kapcsán, beleértve a Szenkaku-szigeteket is, csakúgy, mint Kína katonai jelenlétét a szigetek térségében és az általuk kilőtt rakétákat

– mondta a szigetország vezetője. Hszi Csin-ping a találkozó után a CCTV kínai állami televíziónak nyilatkozva elmondta: a találkozón hangsúlyozta, hogy a kínai–japán kapcsolatok fontossága eddig sem változott, ahogy a továbbiakban sem fog.

Tajvan és egyéb, óriási jelentőségű elvi kérdések a két ország közti politikai alapvetéseket és a kapcsolatok alapvető hitelességét is érintik

– közölte a kínai elnök Kisida Fumióval a találkozón. Hszi szerint Pekingnek és Tokiónak egyaránt tartózkodnia kell a konfliktusoktól és a konfrontációtól. Szerinte a tengeri és területi vitákban elkötelezettnek kell  lenniük a különbségek megoldására.

Chinese,Flag,And,Japanese,Flag,With,Blue,Sky.,Waving,Blue
Fotó: Shutterstock

A Szenkaku- (kínaiul: Tiaojü) szigetek ugyan japán fennhatóság alatt állnak, de Peking is igényt tart rájuk. Az elmúlt hónapokban több alkalommal is tiltakozásra adott okot Tokió részéről, hogy kínai hadihajók haladtak el a szigetek közvetlen térségében.

A két vezető az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) pénteken kezdődő thaiföldi csúcstalálkozójának margóján ült össze. Csütörtökön az APEC-tagállamok külügyminiszterei tanácskoztak, de a kétnapos eseményre meghívást kapott Emmanuel Macron francia elnök, Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös és Hun Sen kambodzsai miniszterelnök is.