Közélet

Lavrov szerint szinte az egész világ Oroszország ellen van

Az orosz külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok és a NATO közvetlen részvevője az ukrajnai konfliktusnak.

Nem állíthatók helyre Oroszország és a nyugat korábbi kapcsolatai a biztonság kérdéseiben

– jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján. 

Sergey Lavrov - Josep Borrell press conference in Moscow
Fotó: Russian Foreign Ministry

A politikus nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot. Emellett azt is kifogásolta, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter pedig nyíltan arról beszélt, hogy 

az európai biztonságot Oroszország ellenében és nem vele együtt kell kiépíteni. 

A be akarja vonni Indiát egy Oroszország- és Kína-ellenes szövetségbe – mondta Lavrov. Az orosz diplomácia vezetője azzal is megvádolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, hogy a Dél-kínai-tenger térségében feszültséget akar szítani. Lavrov szerint az Egyesült Államok ugyanúgy szét kívánja verni a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN), ahogyan azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) tette. 

Az orosz politikus azt is mondta, hogy Oroszország arra az ukrán infrastruktúrára mér csapásokat, amely segíti az oroszok legyilkolását. 

Kiiktatjuk azokat az energetikai létesítményeket, amelyek lehetővé teszik Ukrajna ellátását halálos fegyverekkel, azért hogy oroszokat öljenek velük

– mondta. A miniszter szerint az Egyesült Államok és a NATO közvetlen részvevője az ukrajnai konfliktusnak, egyebek között azzal. hogy fegyvert szállít, zsoldosokat és katonai kiképzőket küld Ukrajnába, és katonákat képez ki a saját területén. 

 

Szergej Lavrov orosz-ukrán háború NATO
Kapcsolódó cikkek