Közélet

Az USA súlyos következményekre figyelmeztette Kínát, ha fegyvereket küld az orosz félnek

Ukrajna nyugati szövetségei szkeptikusan fogadták Kína pénteki tűzszüneti javaslatát.

Washington és szövetségesei igyekeznek lebeszélni Kínát, hogy katonai segítséget nyújtson Oroszországnak, miután nyilvánosságra hozták, hogy Peking halált okozó fegyvereket, például drónokat küldene az orosz félnek.

China holds massive military parade, to cut troop levels by 300,000
Fotó: Ku Shou /Imaginechina via AFP

Pekingnek döntenie kell arról, hogy nyújt-e katonai segítséget Oroszországnak – de ha erre az útra lép, az Kína részéről súlyos költségekkel jár

– mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a CNN-nek. Hozzátette: bár Kína egyelőre nem döntött a támogatásról, de nem is zárta ki ennek lehetőségét.

Kína pénteken tűzszüneti javaslatot terjesztett elő, ezt azonban Ukrajna nyugati szövetségesei szkeptikusan fogadták. 

Peking a G20-ak szombati indiai találkozóján sem volt hajlandó elítélni Oroszország ukrajnai háborúját – írja a Reuters

Azt javaslom, hogy Kínát a tettei és ne a szavai alapján ítéljük meg

– nyilatkozta Boris Pistorius német védelmi miniszter vasárnap a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak. 

William Burns, a CIA igazgatója is megszólalt Kínával kapcsolatban vasárnap, mondván, hogy az amerikai hírszerző ügynökség biztos forrásból tudja, hogy a kínai vezetés azt fontolgatja, hogy fegyvereket küld az orosz félnek. Hozzátették, azt azonban nem látják, hogy végleges döntés született volna az ügyben.

Mihael McCaul republikánus képviselő elmondta, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök a jövő héten Moszkvába készül, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Putyin az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai háborút a Nyugattal való konfrontációnak minősítette , amely Oroszország és az orosz nép túlélését fenyegeti. A és a Nyugat elutasítja ezt a narratívát, mondván, hogy a Kijevnek nyújtott fegyverekkel és egyéb segélyekkel az a céljuk, hogy segítsenek Ukrajnának megvédeni magát egy provokálatlan támadással szemben.

Folytatódnak a harcok Bahmut térségében

Az éjszaka folyamán Kijevben és más városokban is megszólaltak a légvédelmi szirénák, és egy orosz rakétacsapás következtében egy embert meghalt a nyugati Hmelnickij városában. 

Vasárnap éjszaka 14 iráni drónból 11-et lelőttek az ukrán erők, köztük kilencet Kijev térsége felett

 – közölte az ukrán hadsereg.

A frontvonalban az ukrán szárazföldi erők parancsnoka, Olekszandr Szirszkij vezérezredes meglátogatta Bahmut városát, amelyet hónapok óta támadnak az oroszok,

 miközben megpróbálják átvenni az ellenőrzést a donbászi ipari régió felett.

Az ukrán erők a hét végén több ellentámadást is indítottak, és visszaverték az orosz erőket Jahidne falu körül, miután az orosz Wagner zsoldoscsoport azt állította, hogy elfoglalta azt és Berkhivka falut. Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi közlése szerint erői megsemmisítették az ukrán „szabotázs- és felderítő csoportokat”, többek között Jahidne térségében, míg az orosz TASZSZ állami ügynökség jelentése szerint az ukrán erők felrobbantottak egy gátat Bahmut északi részén.

 

 

orosz-ukrán USA Kína
Kapcsolódó cikkek