A kormányzó pártnak nincs mit titkolnia az Adani-ügyben – közölte kedden Amit Shah, a kormány sokak által Narendra Modi miniszterelnök után második legerősebbnek tartott politikusa, miután az ellenzék a csalással vádolt üzletember támogatásával gyanúsította az adminisztrációt.

Fotó: Sankhadeep Banerjee / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Az ország egyik leggazdagabb üzletemberének, Gautam Adaninak birodalmával szemben az amerikai Hindenburg Research fogalmazott meg erőteljes állításokat, ami a konglomerátum tőzsdei cégeinek a zuhanását okozta, hiába tagadta a vádakat az Adani csoport.
Shah elmondta azt is, hogy miután az ügyben az ország legfelsőbb bírósága is vizsgálódik, mint miniszter, nem helyénvaló, hogy kommentálja a történéseket. Ugyanakkor hozzátette, hogy a kormányó BJP-nek (Bharatiya Janata Party, kb. indiai néppárt) nincs titkolnivalója.
A miniszter szerint szó sincs korrupcióról vagy „haveri kapitalizmusról” – ez a vád azért fogalmazódott meg többek közöt, mert Adani és Modi egyaránt Gudzsarát tartományban kezdte pályafutását, és csillaguk is egyszerre indult emelkedésnek –, és ha az ellenzéknek vannak bizonyítékai, akkor forduljanak a bírósághoz.
A válság nemcsak az indiai tőzsdén kavart vihart, hanem az ország törvényhozásában is, és utcai tüntetésekhez is vezetett,
valamint a hatóságok is vizsgálatot indítottak az ügyben, nehezítve a miniszterelnök idei újraválasztási kampányát.
Az ellenzék vezetőereje, a Kongresszus Párt igyekszik kihasználni a hindu nacionalista politikus és a milliárdos üzletember régóta fennálló barátságát, amely közel két évtizedre nyúlik vissza, azonban mindeddig nem tépázta meg a botrány Modi népszerűségét. Egyébként nem csupán Modi és Adani, de Shah is Gudzsarátból érkezett az indiai elit legmagasabb szintjeire – írja a Reuters.
A miniszterelnök a múlt héten a parlamentben – a kikötőktől a kiskereskedelemig számos területen érdekelt üzletember említése nélkül – arról beszélt, hogy az ország 1,4 milliárdos lakossága a védelme alatt áll, és azt nem lehet hazugságokkal elpusztítani, miközben az ellenzéki képviselők Adani nevét skandálták.
A vállalatbirodalom mindemellett az Abu Dhabi International Holdinggal is folytat tárgyalásokat tőkebevonásról, és a csoport több cégének a könyveit a Grant Thornton könyvvizsgálóval igyekszik megvizsgáltatni, hogy eloszlassa a kételyeket.
A csoport ezenkívül mintegy 50 milliárd rúpia (605 millió dollár) értékű, rövid távú adósság, úgynevezett kereskedelmi papír visszafizetését is tervezi, szemben a szokásos üzletmenettel, amely általában ezen adósságok megújításával szokott járni.