Kezébe vette a bűnmegelőzést Kerepes város polgármestere. Gyuricza Lászlóhoz két bejelentés érkezett, miszerint a városban élő, Ukrajnából érkezett vendégmunkások két alkalommal is zaklattak fiatal lányokat a város HÉV-megállójában. A két eset múlt szerdán és szombaton történt, az egyik lány 16, a másik 22 éves. A polgármester vasárnap rendőri kísérettel, valamint a közterület-felügyelőkkel kivonult a vendégmunkások szállására, és közölte velük, hogy május 1-jéig el kell hagyniuk a várost.

Gyuricza Laszlo polgarmester
Fotó: Facebook / Gyuricza László polgármester

Az akcióról egy megvágott és megszerkesztett videót tett közzé vasárnap a polgármester. Ez azzal kezdődik, hogy az akcióban résztvevőknek elmagyarázza, hogy mi is fog történni. Kijelenti, nem azért mennek a munkásszállóra, hogy túltolják az akciót, hanem hogy tudatosítsák az érintettekben, hogy a város nem tűri el, hogy fiatal lányokat tartsanak félelemben. A videóban szerepel az is, ahogy Gyuricza a vendégmunkásokkal beszél a szálló előtt. Először követelte, hogy álljon elő az a három férfi, aki feltehetően zaklatta a lányokat, majd közölte az Ukrajnából érkezőkkel, hogy szégyelljék magukat, hogy egy olyan közösségben garázdálkodnak, ami befogadta őket.

Lehet menni a csecsenekkel keménykedni

– mondta a polgármester, majd azt is közölte, hogy május elsejéig el kell hagyniuk a várost.

Itt egy légyzümmögést sem akarok hallani. Május elsejéig szedik a sátorfájukat. El fognak innen menni. Nem vagyok hajlandó eltűrni, ahogy viselkednek

 – közölte a vendégmunkásokkal, akikről a videó későbbi részében elmondta, hogy Kárpátaljáról érkeztek a városba.

Becsüljék meg, hogy befogadtuk ide magukat!

– tette hozzá a polgármester.

Gyuricza László közölte, tisztában van vele, hogy jogvédő csoportok célkeresztjébe kerül a radikális eljárása miatt, de azt is hozzátette, nem fogja tűrni, hogy a településen idegen országból befogadott emberek keserítsék meg a helyiek életét. Zéró toleranciát hirdetett a fiatal lányok elleni zaklatás minden formájával szemben. Ezt követően arról is beszél a videóban, hogy a HÉV-kocsikban és a megállóban hová kellene biztonsági kamerákat elhelyezni annak érdekében, hogy az utasok és a helyiek biztonságát garantálni lehessen. Hozzátette, hogy a MÁV egyelőre nem hallgatott a tanácsára és nem szereli fel a kamerákat.

Gyuricza László korábban azzal került be a hírekbe, hogy a közösségi médiában indított hajtóvadászatot az után a férfi után, aki önkielégítést végzett a szigligeti HÉV-megállóban. A férfinak ekkor két napot adott, hogy feladja magát, mivel ez nem történt meg, így megosztotta a Facebookon a térfigyelő kamerák felvételeit, amin a férfi közszeméremsértés közben látható.