Közélet

Ukrajna a britektől várja, hogy megszervezzék a vadászgépek szállítását

Volodimir Zelenszkij szerint London játszhatná a vezető szerepet az Ukrajna melletti légi koalíció megalkotásában.

Vezető szerepre szólította fel Nagy-Britanniát egy Kijevet támogató légi koalíció létrehozásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – közölte az államfő sajtószolgálata csütörtöki közleményében.

Jet fighters
A line of British jet fighter aircraft in sunlight
Brit vadászgépek.
Fotó: Getty Images

Mint a közleményből kiderül, Zelenszkij Kijevben megbeszélést folytatott Timothy Barrow-val, a brit miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, akivel megvitatta az Ukrajnának nyújtott védelmi támogatás megerősítését.

Arra szeretném kérni, továbbra is győzze meg a partnereit, hogy Ukrajna számára minden szükséges fegyvert és katonai felszerelést biztosítani kell

– mondta az ukrán elnök, aki hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy Ukrajna nyugati típusú katonai repülőgépeket és különféle fegyvereket kapjon.

A találkozón szó esett a júliusi, Vilniusban tartandó NATO-csúcstalálkozó előkészületeiről is, amelyen részt vett Tony Radakin tengernagy, brit vezérkari főnök és Jamie Norman, a brit miniszterelnök katonai tanácsadója is.

Jurij Ignat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője korábban arról beszélt, hogy Kijevnek legfeljebb 200 nyugati gyártmányú, többcélú katonai repülőgépre is szüksége van, amelyek közül az amerikai F–16-os típusok előnyt élveznek, míg a francia Rafale és a svéd Gripen típusok alternatívaként szerepelnek.

 

F-16 vadászgép Volodimir Zelenszkij fegyverszállítás
Kapcsolódó cikkek