BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajnába utazott a német alkancellár

Habeck azt mondta, a látogatás célja, hogy reményt adjanak Ukrajnának a háború utáni újjáépítésre.

Üzleti delegáció kíséretében megérkezett hétfő reggel Kijevbe Robert Habeck német alkancellár, aki először utazik Ukrajnába a tavaly február 24-én megkezdett orosz invázió óta. Látogatása az energiaszektorra koncentrál, az újjáépítésről és az együttműködésről tárgyal. 

Vice Chancellor Habeck in Ukraine
Fotó: Christoph Soeder

A zöldpárti Habeck, aki Németország gazdasági minisztere, a Kijevbe vezető úton azt mondta, 

 

a látogatás célja, hogy reményt adjanak Ukrajnának a háború utáni újjáépítésre. 

 

Hozzátette, hogy egyes beruházási döntéseket már meghoztak. A kijevi vasútállomáson közölte, 

utazásuk célja, hogy világos jelzést adjanak Ukrajnának. 

Hiszünk abban, hogy győzni fog, hogy újjáépül, és Európa érdekelt abban, hogy ne csak a veszély idején támogassa az országot, hanem abban is, hogy Ukrajna a jövőben gazdaságilag erős partner legyen. Elmondta: a mostani útját tavaly őszre tervezte, ám az orosz téli offenzíva miatt el kellett halasztania. A német iparszövetség (BDI) elnöke, Siegfried Russwurm, a Habecket kísérő üzleti küldöttsége tagja kijelentette, az utazás jelzés az ukránoknak, hogy a német ipar szintén mellettük áll. 

A politikus korábban azt mondta, hogy a földgáztárolók az egy évvel korábbi 20 százalék körüli szinttel szemben 60 százalék körüli töltöttséggel zárták a telet, Oroszország helyett pedig Norvégia lett Németország első számú importpartnere. A berlini vezetés tervei szerint három tengerparti LNG-terminált is építenek. Ezek a beruházások legkorábban 2025-ben vagy 2026-ban készülhetnek el. A szövetségi kormány 2022 tavaszán, röviddel az Ukrajna elleni orosz támadás után határozta el az LNG-terminálok fejlesztését, hogy felszámolja Németország függőségét az orosz földgázimporttól.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.