A legutóbbi időkig az volt a jellemző, hogy a földgázüzletnek nincs olyan jellegű világpiaca, mint a kőolajnak. Ehelyett regionális piacok és árjegyzések működtek. A mi régiónk gázárai döntően az orosz gáz jegyzésétől függtek, s Európa az amszterdami gáztőzsdéhez igazodott, a tengerentúlon a Henry Hub a nemzeti benchmark. Henry valóban létezett, egy német bevándorló volt, aki középiskolát alapított Erath mellett, a Henry Hub mégsem egy ember, hanem a Henry központ Louisana államban. Az 1990 óta jegyzett határidős kontraktusok a kilenc szövetségi államot érintő és a Lousianán belüli csővezetékek összekötése révén létrejött hálózat által leszállított földgázra vonatkoznak. Ebben a széttagoltságban csak a földgáz cseppfolyósítása hozott változást, ugyanis az LNG-szállítások nyomán kezdett globalizálódni a gázpiac, s ennek jegyében a járvány előtti években kimondottan összetartottak az amerikai, az ázsiai és európai LNG-árak.
A globalizáció alacsony árazás mellett formálódott, hiszen Európában évtizedes visszatekintésben 20 euró körül mozgott egy megawattóra földgáz ára. Akkoriban a 30 eurós földgáz drágának számított, most a jegyzés 50 euró alá süllyedése jelenti azt, hogy olcsó a gáz. Az európai gázárak emelkedése 2021 nyarán kezdődött, amikor Oroszország már az ukrajnai háborúra készülődött, s a Gazprom nem töltötte fel teljesen a tárolókat, hogy hiányt teremtsen ezen a regionális piacon. Ennek nyomán törte át a sokáig plafonnak tekintett 30 eurós szintet az európai gázár. De
a regionális árak szétszakadása már 2020–21 telén megtörtént.
A kemény ázsiai tél gázhiányt okozott Kínában, s az ázsiai gázárak elszakadtak az európai és amerikai jegyzéstől. Ekkor történt az az emlékezetes eset, hogy a Krk szigetén frissen nyitott horvát LNG-terminál hiába várta az Egyesült Államokból elindított tankereket, azokat Kínába térítette a kedvezőbb árazás. Bármily kellemetlen volt is a piaci helyzet, amit a Panama-csatorna kiszélesítése is támogatott, hiszen a korábbi egy hónapról egy hétre csökkent az amerikai LNG-termináloktól Európába és Ázsiába tartó hajóutak időkülönbsége. Ám hosszabb távon a szállítási költségek kiegyenlítődése szintén a világpiac kialakulását segítő tényező.
Teljesen új helyzetet teremtett az ukrajnai háború. Az Oroszország elleni szankciók, Európa kísérlete az orosz gázfüggés oldására s a Moszkva válaszlépéseitől való aggodalom tavaly nyáron 300 euró fölé lőtte az európai gázárakat. Ám egyúttal kiterjesztette az addig másodlagosnak tekintett LNG-szállításokat, jelentős beruházásokat indított az óceán mindkét partján. Tavaly nyáron az amerikai földgáz árjegyzése is kilengett, a járvány előtt jellemző 2–4 dollár/millió BTU szintekről 8–10 dollár közé. Ám ez jóval kisebb léptékű árváltozás volt az európai árhullámnál. És mostanra a 2–3 dolláros sávba csillapodott az árazás. Az enyhe tél Európában és az Egyesült Államokban is leszorította a gázárakat. Amerikában ráadásul túltermelés alakult ki, ami szezonális meglepetés. Ám
a tengerentúli exportot technológiai korlátok fékezik.
Hiába venne fel a piac több amerikai földgázt, ha nem tudják kiszállítani. A szektor szereplőinek vissza kell fogniuk a kitermelést. A fúrás várhatóan a Haynesville-palamezőn esik vissza a legerőteljesebben, ahol a megtérülési költségek magasabbak, mint az appalache-i Marcellus-palában, valamint Nyugat-Texasban, ahol a gáz az olajfúrások bőséges mellékterméke. Tőzsdei elemzők és iparági szakértők szerint, az amerikai gázpiac 2024-ig halott.
Valójában csak tetszhalott állapotról beszélhetünk, mert nagyszabású beruházások folynak az ágazatban. Már az is jelentősen megnövelheti az amerikai földgázkeresletet, ha a Freeport LNG újraindítja texasi exporttelepét, amelyet egy júniusi tűz miatt állítottak le. De ennél is izgalmasabb, hogy egy sor új exportterminált nyitnak, amelyek révén két éven belül 40 százalékkal bővül az amerikai gázexport-kapacitás. Középtávon tehát újra van esélye a gázárak globális összetartásának, s újabb lendületet vehet a földgáz világpiacának kiépülése.
