Visszatérőben a kínai turisták – hatalmasat költhetnének, de még nem
A május elsejei ünnepnap közeledtével Kínában sokan többnapos szabadságra mennek, a tengerentúli foglalások száma 157 százalékkal nőtt egy hónap alatt. Mivel azonban a légitársaságok kapacitása még nem állt helyre teljesen a három évig tartó Covid-zárlat óta és az alapvető fogyasztói kereslet továbbra is gyenge, a számok jelentősen elmaradnak a kínai turizmus fénykorához képest.

A kínaiak legnépszerűbb úti célja Thaiföld, az ázsiai célpontokon kívül egyedül az Egyesült Államok került be a top 10-be.
– írja a Reuters. Washington a Kínából érkező utazókra vonatkozó Covid-tesztelési szabályokat is visszavonta, ami nem meglepő: a koronavírus-járvány előtt ők költötték a legtöbbet az országban.
A Citi becslése szerint 2019-ben 155 millió kínai utazott külföldre, és mintegy 254,6 milliárd dollárt költöttek el, ami Vietnam GDP-jének egyenértékű.
A kínaiak korábban az Európán kívülről érkezők 10 százalékát tették ki, mostanra azonban Európába tartó járatok 80 százalékkal drágultak a Covid-előtti időszakhoz képest. A kínaiakra ráadásul elrettentő hatással van az európai infláció és a magas energiaárak – mondta Ying Zhang, az Economist Intelligence Unit elemzője.
Az európai jegyárakhoz képest a Délkelet-Ázsiába tartó járatok sokkal olcsóbbak lettek a kínaiak számára:
a régió repülőjegyárai márciusban 49 százalékkal kedvezőbbek voltak, mint egy évvel ezelőtt. Februárban több mint 150 ezer kínai turista utazott Thaiföldre – ez hároméves csúcs, de még mindig 85 százalékkal elmarad a 2019. februári szinttől.

A kínai turisták visszatérése kulcsfontosságú a regionális gazdaságok számára:
a kínaiak tették ki 2019 nyarán a Thaiföldre, Vietnamba, Japánba, Dél-Koreába érkezők 30-35, a Fülöp-szigetekre látogatók 25 százalékát. Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken különösen jelentős volt a járvány előtti hozzájárulásuk a gazdasági növekedéshez.
A pandémia előtt a legtöbb turista Kínából érkezett Ausztráliába, a számuk azonban jelentősen visszaesett a pekingi határok újbóli megnyitását követően.


