Autó hajtott a londoni miniszterelnöki hivatalnak otthont nyújtó Downing Street kerítésének csütörtökön, a Scotland Yard közlése szerint egy embert vettek őrizetbe az incidens miatt szándékos károkozás és közúti veszélyeztetés gyanújával. Sérülés nem történt.

A rendőrség közleményében nem esik szó arról, hogy az eset terrorizmussal lenne összefüggésben, azonban a kormányzati negyed főutcáját, a Whitehallt, ahonnan a Downing Street is nyílik, teljes hosszában, a Trafalgar tértől a Westminster hídig lezárták a forgalom elől.
A történtekről először nyilvánosságra hozott felvételeken azt látni, hogy a rendőrök egy középkorú, fehér pólót viselő férfit vezetnek el megbilincselve a helyszínről. Nem sokkal az incidens után közzétette az egyik térfigyelő kamera felvételét az esetről a BBC. A felvételen az látható, hogy egy ezüstszínű ötajtós személyautó a Downing Streettel szemközti utca, a Richmond Terrace felől keresztben átszeli a négysávos Whitehallt, a Downing Streetet elzáró vaskerítés előtt lelassít, majd megáll.
Az eset után kezdett rendőrségi biztonsági művelet hozzávetőleg fél órával az incidens után gyakorlatilag befejeződött.
A Whitehall a járműforgalom elől egyelőre zárva maradt, de a gyalogosok már közlekedhetnek az utcában. A BBC információi szerint a Downing Street 10. alatt lévő hivatalában tartózkodott az incidens idején Rishi Sunak miniszterelnök, de nem sokkal később távozott.
A Downing Street 1732 óta a kormányfői hivatal utcája, emellett a mindenkori pénzügyminiszter hivatalos rezidenciájának is otthont nyújt, a két rezidenciával szemben – a Whitehall felől tekintve az utca bal oldalán – a brit külügyminisztérium hatalmas épületének hátsó frontja emelkedik.
Az utca bejáratát három méter magas, robbanásoknak is ellenálló öntöttvas biztonsági kerítés zárja el, emellett a kerítés és a kormányfői rezidencia közötti százméteres útszakaszon folyamatosan járőröznek a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának fegyveres osztagai. Mindemellett a kaput belülről külön fegyveres egység is őrzi.
Pár évtizede még szabadon lehetett sétálni a Downing Streeten, ám 1988-ban, az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő egykori legnagyobb katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyre sűrűbb merényletei miatt az utcát vaskerítéssel zárták el.
A miniszterelnöki hivatal elleni legsúlyosabb merényletet is az IRA követte el 1991. február 7-én: a szervezet aknavetőből három töltetet lőtt ki a Downing Street felé, és az egyik fel is robbant a kormányfői rezidencia kertjében, miközben John Major akkori konzervatív párti miniszterelnök éppen kabinetülést tartott. A merényletben senki nem sérült meg.