BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Brüsszeli korrupciós botrány: újra a parlamentben ülhet a bukott képviselő

Alig engedték ki a börtönből, Tarabella máris visszatért az európai törvényhozásba.

Bár egy hónapja még a börtönben ült, és a belga hatóságok még mindig nyomoznak utána, Marc Tarabella EP-képviselő visszamehetett dolgozni, és nem ő az egyetlen politikus a Katargate-botrányban, aki vissza akarja kapni a parlamenti munkáját – írta a Politico.

Fotó: AFP

Az Európai Parlament még az év elején szavazott Tarabella mentelmi jogának a felfüggesztéséről, hogy a belga hatóságok vizsgálatot folytathassanak ellene a tavaly decemberben kirobbant brüsszeli korrupciós ügyben való állítólagos részvétele miatt. A gyanú szerint parlamenti képviselők és tisztviselők egy csoportja több millió eurót fogadott el külföldi országoktól, elsősorban Katartól és Marokkótól, hogy az érdekeiket szolgálják az európai törvényhozásban.

Tarabellát február 10-én tartóztatták le, a hatóságok korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolták meg.

Két hónap után azonban kiengedték a börtönből, és házi őrizetbe helyezték, valamint elektromos nyomkövetőt kellett hordania egész nap. A politikus már ekkor bejelentette, hogy minél előbb vissza akar menni dolgozni az Európai Parlamentbe.

A hatóságok újra enyhítettek a fogvatartásának körülményein, ugyanis szerdán a képviselőt az Európai Parlament épületében látták – úgy tűnik, hogy valóban visszatérhetett dolgozni.

Annak ellenére, hogy az elmúlt évek legsúlyosabb EU-s korrupciós botrányában érintett, és aktív nyomozás folyik ellene, Tarabella részt vehetett a halászati bizottság ülésén, napközben pedig képviselőtársaival körülvéve a parlament büféjében kávézgatott.

A Katargate-ügy két másik aktív törvényhozója, Eva Kaili volt parlamenti alelnök és Adrea Cozzolino is bejelentette, hogy visszatérne dolgozni – ebben egyedül az gátolja meg őket, hogy még házi őrizetben kell maradniuk, mivel a korrupcióellenes reformok közül még szinte semmi nem lépett életbe az Európai Parlamentben.

Tarabella egyébként úgy döntött, hogy nem indul újra a 2024-es európai parlamenti választáson, de mandátumának utolsó évében még el kívánja látni feladatát, függetlenül attól, hogy a nyomozásnak mi lesz az eredménye.

Hiába a házi őrizet és a nyomozás, dolgozni akarnak a korrupcióval vádolt politikusok

A Katargate-ben érintett képviselők visszatérnének az Európai Parlamentbe.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.