Megérkeztek az első orosz taktikai atomfegyverek Fehéroroszországba, amelyek egy része háromszor erősebb annál, mint amilyeneket az Egyesült Államok 1945-ben ledobott Hirosimára és Nagaszakira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető kedden egy késő esti televíziós interjúban. A rövid hatótávolságú, korlátozott erejű, akár az ukrajnai fronton is bevethető atomfegyvereket hordozó rakéták Oroszországon kívüli telepítése Moszkva első ilyen lépése a Szovjetunió felbomlása óta.

Az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Kína figyelemmel követi a mostani orosz katonai lépéseket. Peking többször óva intett az atomfegyverek használatától az ukrajnai háborúban.
Olyan rakéták és bombák vannak nálunk, amelyeket Oroszországtól kaptunk
– fogalmazott Lukasenka a Rosszija–1 orosz állami televíziós csatornának adott interjújában, amelyet a Belta fehérorosz állami hírügynökség Telegram-oldalán is közzétettek.
A bombák háromszor erősebbek azoknál, amelyeket Hirosimára és Nagaszakira dobtak
– tette hozzá a fehérorosz vezető. Elmondta, hogy az atomfegyvereket több napon keresztül szállítják Fehéroroszország területére, és ha szükséges, országának megvannak a létesítményei és képességei ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétákat is tárolni tudjon.
Lukasenka: egy hónapon belül atomhatalom lesz FehéroroszországMoszkva még a júliusi NATO-csúcs előtt felfegyverezné legfőbb szövetségesét. Minszk szerint a taktikai atomfegyverek telepítése kizárólag védelmi célokat szolgál. |
Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt pénteken közölte, hogy Oroszország megtartja a Fehéroroszországba telepített taktikai atomfegyverek feletti rendelkezés jogát, és csak az után kezdi leszállítani az orosz katonai eszközöket, hogy Minszk befejezte a különleges rakétatároló létesítmények előkészítését.
Az orosz államfő márciusban jelentette be: hozzájárult ahhoz, hogy taktikai atomfegyvereket telepítsenek Fehéroroszországba, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok is hasonlókat telepített az évtizedek során egy sor európai országba. Washington bírálta Putyin döntését, és közölte: nincs szándékában változtatni a stratégiai nukleáris fegyverek telepítési politikáján, és aláhúzta, nem látja semmi jelét annak, hogy Oroszország atomfegyver bevetésére készülne.
Lukasenka a televíziós interjúban azt is kiemelte, hogy Fehéroroszországnak, atomfegyverek tárolására alkalmas létesítmény van még a szovjet korszakból, és ezekből ötöt vagy hatot felújítottak. A fehérorosz vezető, aki lehetővé tette, hogy az Ukrajnát megtámadó orosz csapatok átvonuljanak országa területén, kijelentette, hogy az atomfegyverek telepítését elrettentésnek szánja a lehetséges agresszorokkal szemben. Fehéroroszország három NATO-tagállammal, Lengyelországgal, Litvániával és Lettországgal is határos.