Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a palesztin Gázai övezetben zajló szárazföldi hadműveletben kedden megöltek mintegy ötven terroristát, s az izraeli hadsereg átvette az irányítást az övezetet ellenőrző Hamász szervezet Dzsabáliában található támaszpontja felett.
Az izraeli légierő Dzsabália központjában a Hamász fegyvereseit rejtő épületet támadott a Sin Bet belbiztonsági szolgálat információi alapján. Az épület alatt bunkereket építettek ki, melyek a légicsapásban beomlottak, ez a környező épületek összeomlását és sok terrorista halálát okozta
– mondta Daniel Hagari katonai szóvivő. Hozzátette: meghalt az egyik Hamász-zászlóalj parancsnoka, az október 7-i terrortámadás egyik vezetője, Ibrahim Biari is. Az izraeli hadsereg szerint a szárazföldi erők gázai bevonulása óta Biari irányította ellenük a harcokat az övezet északi részén, és részt vett a 2004-es asdódi kikötői támadás előkészítésében is, amelyben tizenhárom izraelit gyilkoltak meg. Felelős volt két évtizeden át Izrael elleni rakéták kilövéséért és izraeli katonák elleni több támadásért.
Az elfoglalt dzsabáliai erődítmény a negyed nyugati részén található, s a Hamász fegyveresek kiképzésére és fegyverek raktározására használta. „Az erődítményben az izraeli erők csatákat vívtak a terroristákkal, sokakat megöltek, s a repülőgépekről is további fegyveresekkel végeztek. Alagútaknákat, fegyvereket és katonai felszereléseket találtak és semmisítettek meg. A harcosok elhelyezkedtek a terepen, és átvették az irányítást” – áll az izraeli hadijelentésben.
Beszámoltak arról is, hogy a dzsabáliai menekülttáborban sok palesztin maradt, noha felszólították őket, hogy költözzenek át az övezet déli részébe.
A Hamász rendkívül kegyetlen módon továbbra is védőpajzsként használja a lakosságot. A terrorszervezet nem törődik Gáza lakóival, szándékosan építtette ki a terrorista infrastruktúrát sok civil otthona alá
– mondta Hagari, aki megismételte a Gázai övezet északi részének lakóihoz intézett felhívását, hogy távozzanak délre.
Bejelentették azt is, hogy a Gázai övezet északi részén folytatott összecsapásokban meghalt két húszéves izraeli katona, Roi Volf és Levi Lifsic. „Amikor csatába ment, azt mondta, hogy tudja, hogy ezúttal a hazánkért harcol – idézte fel egyikük édesapja. – Nem az volt az álma, hogy katona legyen. Filmeket és tévéműsorokat akart csinálni. Nagyon szerettük.”
„Nagy erőket vetünk be mélyen a Gázai övezetben. Csaták folynak, és nagyon jelentősek az eredmények a csatatéren. Sajnos, a háborúnak ára is van, és ez az ár az utolsó napon súlyos volt” – nyilatkozott Joáv Galant védelmi miniszter.
Eltökélt szándékunk a folytatás és a győzelem. Hiszek bennetek, látom az arcotokat, a harcosok arcát. Bízunk bennetek, mert tudjuk, hogy nektek köszönhetően megnyerhetjük ezt a háborút. Nem lesz könnyű, nem lesz rövid, lesz ára, de nyerni fogunk
– tette hozzá a védelmi miniszter a palmahimi légibázison tett látogatásán.