BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Izraeli háború: ahogy bejelentették az újabb budapesti tüntetést, már be is tiltotta a rendőrség

Többen is próbáltak szimpátiatüntetést szervezni, azonban Magyarország nem engedi a terrorszervezetek melletti kiállást.

Mint azt megírtuk, a rendőrség közölte: Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta a fővárosba péntekre bejelentett gyűlés megtartását.

Újabb határozott döntést hoztak a Teve utcában
Fotó: Róka László

Szombatra is be akartak jelenteni egy tüntetést, de a hatóság csírájában fojtotta el a kezdeményezést:

szombatra egy magánszemély jelentette be, hogy

Budapest V. kerületében gyűlést kíván tartani, amely köthető a Hamász felhívásához.

A rendőrség hangsúlyozta, hogy

Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni.

A BRFK a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta e gyűlés megtartását is, mert az

a közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné

- olvasható a közleményben.
A palesztin–izraeli háború kitörése óta Európa-szerte szerveznek tüntetést palesztin csoportok, pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor is kijelentette, hogy Magyarországon nem lesz szimpátiatüntetés a terrorszervezet mellett.

Zsidók elleni erőszakos cselekményekre is sor került Nyugaton

A kormányfő elfogadhatatlannak nevezte a terrort, és azt is közölte: Magyarország Izrael oldalán áll. A kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a Hamász támadására emlékeztetve azt is mondta, ilyenkor látszik, milyen érték a béke és a stabilitás, a választott vezetőknek pedig az a dolga, hogy ezt megvédje.

A muszlim bevándorlók lakta nyugati városokban feszültséget okoz a háború, különösen ahol zsidó közösség is él. Nem csak a palesztinok melletti tüntetésekre került sor, hanem a zsidók elleni erőszakról is érkeztek hírek.

Allahu Akbar felkiáltással késeltek egy francia iskolában – videó

Egy tanár meghalt és ketten súlyos sérüléseket szenvedtek a támadás során.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.