Több rendőrségi forrás szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei nemsokára testkamerákat kaphatnak. A forrás szerint a rendőrség már évek óta tesztel különböző típusú gyártmányokat – derül ki az Index cikkéből.
Számos külföldi példa mutatja az eszköz hasznosságát, a magam részéről a mielőbbi bevezetést támogatom
– nyilatkozta Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Közbiztonsági Tanszékének vezetője. Szerinte a gyerekeknek és a fiataloknak senki sem beszél arról, hogy miként kell viselkedni, ha egy rendőr megszólítja őket, intézkedik velük szemben.
Így igen gyakran felüti fejét az a probléma, hogy egy egyszerű intézkedés – az intézkedés alá vont személy együttműködésének hiányában – elfajul, akár hivatalos személy elleni erőszak is kialakul
– magyarázta az ezredes, aki szerint tudományosan bizonyított tény: mindenki másként viselkedik akkor, ha tudja, hogy látják, figyelik a tevékenységét.
Ezt a hatást lenne jó kiterjeszteni a rendőri intézkedések helyszínére, amelyek viszont nem előre meghatározhatók, így a gépjárművek fedélzeti kamerája, valamint a rendőrök testkamerája lehet a megoldás
– tette hozzá Major Róbert.
Az NKE egyetemi docense szerint az eszköz valójában a rendőrt védi. „A testkamerától joggal várhatjuk, hogy a rendőrrel szembeni jogsértő magatartások drasztikusan visszaszorulnak” – állítja az ezredes, majd hozzátette:
ugyanakkor tagadhatatlanul előfordulnak jogsértő rendőri intézkedések, annak ellenére, hogy a rendőrség folyamatosan azon dolgozik, hogy ezeket a „vadhajtásokat” lenyesegesse. Szerinte viszonylag alacsony esetszámról van szó, mégis minden ilyen rendőri magatartás megengedhetetlen.
Major Róbert úgy véli, ennek a problémának a kezelésére is jó eszköz a testkamera, hiszen nem csupán az eljárás alá vont személy tudja, hogy „figyelik” a magatartását, hanem a rendőr is, így ez a körülmény őt is jogszerű magatartásra sarkallja.
Ez az a szempont, ami miatt rendőreink ódzkodnak az eszköztől, azt érzik, hogy az egész az ő újabb ellenőrzésükről szól. Nagy és nehéz feladatuk ez a vezetőknek, hogy megfelelő kommunikációval és képzéssel megértessék a kollégákkal, hogy az eszköz az ő érdeküket szolgálja
– tette hozzá az NKE Közbiztonsági Tanszékének vezetője.
Hamarosan a rendőrség is igénybe veszi a mesterséges intelligenciát
A közterületi képrögzítés szigorú szabályokhoz kötött, nyilvánvalóan ezen szigorú szabályok kell hogy vonatkozzanak a testkamerára is.
Nem gondolom, hogy állandó felvételi üzemmódban kellene működnie, elképzelhető az is, hogy csak a rendőr indítja el a felvételt, amikor ezt jónak látja. Ehhez viszont olyan szabályozás lenne indokolt, hogy a kamera látóterén kívüli vagy kamerával nem rögzített intézkedés jogellenességének kérdésében az intézkedés alá vont javára kellene dönteni
– magyarázta az ezredes.
Major Róbert szerint a jövő ebben a kérdésben is a mesterséges intelligenciáé, amikor is a rendőrön csak egy kamera van, amely folyamatosan online kapcsolatban van a központi MI-vel, ez pedig eldönti, hogy mikor kell felvételt indítani.
A rögzítés így nem a rendőrnél lévő eszközre történik – ami esetlegesen egyszerű támadással is megszerezhető tőle –, hanem a központi számítógépen.
A meddig kell őrizni kérdéskörben is szigorú a szabályozás, melyet – megfelelő garanciák mellett – indokolt lehet enyhíteni, hiszen felvételre csak akkor van szükség, ha az adott szituáció miatt valamilyen eljárás indul
– állítja az NKE Közbiztonsági Tanszékének vezetője, aki hozzátette: ha a szabályozás 3, 30 vagy akár 60 napban határozza meg a tárolás maximális idejét, nyilvánvaló, hogy ez idő eltelte után is érkezhet rendőri intézkedéssel szembeni panasz vagy feljelentés, bejelentés, melynek objektív elbírálása a kamerafelvétel alapján lehetséges.
A hazai börtönök biztonságtechnikai fejlesztésének részeként testkamerák alkalmazását vezette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). Az eszközök segítségével visszakövethetők, illetve utólag kielemezhetők a rögzített események, így nagymértékben növelik a szakmai munka hatékonyságát.
Jelenleg 17 testkamera van szolgálatba állítva, melyeket jelenleg a BvOP Központi Támogató Főosztály Műveleti Osztályának munkatársai, valamint két bv-intézet használják a napi szolgálatellátásuk során
– írja az Indexnek a BvOP kommunikációs igazgatósága.
A készülékek stabilan elhelyezhetők a ruházaton, így a különböző szituációk, mozgások során is képesek jó minőségű, értékelhető képi és hanganyagot rögzíteni. Az eszközbe épített giroszkóp (gyorsulásmérő) segít olyan helyzetekben is a felvétel rögzítését elindítani, amikor egy adott szituációban erre nincs idő, vagy valamilyen egyéb ok miatt elmarad a rögzítőgomb megnyomása.
A BVOP szerint a testkamerát csak a jogszabályokban meghatározott esetben lehet használni: rendkívüli esemény felszámolása esetén, zárkaajtó nyitásakor, fegyelmi és biztonsági elkülönítés esetén. Mint írják, a testkamera természetesen nem használható a fogvatartottak vetkőztetéses módszerrel történő motozása esetén, a fogvatartott egészségügyi vizsgálata során, orvosi rendelőben, orvosi diagnosztikai és egyéb egészségügyi ellátásra szolgáló helyiségben, illemhely és fürdőhelyiség megfigyelésére.