BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd dollárt küldene az ENSZ Gázába, a földönfutóvá vált emberek megsegítésére

A Gázában és Ciszjordániában otthonukat elvesztő emberek megsegítésére 1,2 milliár dollár segélyt különítene el az ENSZ. A pénzből az élelmezést, a víz- és egészségügyi ellátást, a menedék biztosítását, valamint a higiéniai körülmények helyreállítását oldanák meg.

A Gázai övezetben és Ciszjordánia területén élő emberek megsegítésére körülbelül 1,2 milliárd dollárra (429 milliárd forint) van sürgősen szükség – jelentette be az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája pénteken.

Fotó: MAHMUD HAMS / AFP

A becslések szerint 1,2 milliárd dollárra van szükség, hogy kielégítsük a Gázában és a Ciszjordánia elfoglalt területein élő 2,7 millió ember szükségleteit az év végéig

– mondta Jens Laerke, az ENSZ-iroda szóvivője.

Az ENSZ októberben még 294 millió dollárra (105 milliárd forint) becsülte az akkor 1,3 millió embernek szánt segély összegét, amely a mostani összeg negyede.

A helyzet azóta sokkal kétségbeejtőbbé vált

– tette hozzá Laerke.

Izrael növeli a Gázába küldendő segélyek mennyiségét

Vasárnap megnyitottak egy második vízvezetéket is a Gázai övezetben.

A segély minden olyan sürgős igényt érint, mint az élelmezés, a víz- és egészségügyi ellátás, a menedék biztosítása, valamint a higiéniai körülmények helyreállítása.

A fegyveres összecsapások kezdete óta nagyjából 1,5 millió ember hagyta el a lakóhelyét a Gázai övezetben – derül ki az ENSZ-iroda adataiból. Laerke szerint a 40-60 négyzetméteres ENSZ-menedékhelyeken van, hogy akár 240 embert szállásolnak el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.