Közélet

Akkor lesz vége a húszik vörös-tengeri támadásainak, ha Izrael leteszi a fegyvert

Az Egyesült Államok hadihajói már hetek óta védelmezik a Vörös-tengeren átkelő kereskedelmi hajókat a húszi támadásoktól, melyeknek csak akkor lesz vége, ha Izrael felhagy a Gázában folyó katonai tevékenységével.

A jemeni húszik nem állítják le az Izraelhez kötődő hajók elleni támadásokat a Vörös-tengeren, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok új tengeri védelmi erőt jelentett be ellenük – mondta a lázadó csoport szóvivője. „Még ha Amerikának sikerül is mozgósítania az egész világot, hadműveleteink nem fognak leállni. Nem számít, milyen áldozatokba kerül ez nekünk” – mondta Mohammed al-Bukhaiti magas rangú húszi tisztviselő az X-en megjelent keddi bejegyzésében.

Fotó: X / Warfare Analysis

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn koalíciót jelentett be a Vörös-tengeren folyó védelmére, miután a támadások miatt a hajózási társaságok felfüggesztették tevékenységüket.

A húszik csak akkor állítanák le támadásaikat, ha Izrael felhagyna a gázai területek támadásával és akadálytalanul engedné, hogy élelmiszer, gyógyszer, üzemanyag jusson az „ostromlott lakosságához”

írja az al-Dzsazíra.

Az Iránhoz köthető húszik több mint egy tucat kereskedelmi hajó ellen indítottak támadást, hogy nyomást gyakoroljanak Izraelre, hogy fejezze be a Gázai övezet bombázását. „Ezek a meggondolatlan húszi támadások komoly nemzetközi problémát jelentenek, és határozott nemzetközi választ követelnek” – mondta Austin az új, 10 országból álló koalícióról. Kijelentette, hogy az erők „azzal a céllal fognak működni, hogy biztosítsák a hajózás szabadságát minden ország számára, és erősítsék a regionális biztonságot és jólétet”.

 

izraeli háború Vörös-tenger jemen Izrael húszik
Kapcsolódó cikkek