Kelet felé tolódik el a NATO súlypontja

Két ambiciózus – kelet-európai viszonylatban középhatalmi státusú – állam, Lengyelország és Ukrajna fogja vélhetően meghatározni az ukrán háború utáni helyzetet a térségben. Ez Nyugatról, Brüsszelből nézve a NATO keleti terjeszkedésének egyik hátulütője, erős bizonytalansági tényezője. Akárhogyan is kalibráljuk be Varsó vagy Kijev esélyeit, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete súlypontja keletre tolódik. 

Ez előbb-utóbb érezhetővé válik a központi katonai-politikai parancsnoki struktúrájában is, ahol eddig a kelet-közép-európai vezetők eddig nem gyakran kaptak komolyabb pozíciókat. Petr Pavel cseh tábornok (jelenleg köztársasági elnök) az egyik kivétel, aki 2015–2018 között a NATO egyik legfontosabb szervezete, a Katonai Bizottság vezetője volt.

Szélesebb perspektívába helyezve a folyamatot: erősödni fog régiónk szerepe, főleg ha az USA az idei év végi elnökválasztásokat követően visszahúzódik Európából, hogy az ázsiai – csendes-óceáni térségre, a Tajvan körüli helyzetre, a Kínával való katonai szembenállásra, erő-összpontosításra koncentrálhasson. Ez sokkal fontosabb Washington számára, mint akár az izraeli, akár az ukrán háború. Komoly hatást gyakorolhat az események menetére az idei júniusi EP-választás, amely valószínűleg az eddigihez képest jobbra tolja Európát, illetve a már végbement jobbratolódást (Hollandia, Svédország, kisebb mértékben Olaszország, Németország és Franciaország) fogja szentesíteni. Mindhárom (Tajvan, EU, Gáza) globális jelentőségű esemény eredője egy irányba mutat: az USA Európával, Ukrajnával szembeni kötelezettsége gyengülésére.

Összeomlott az ukrán hadiipar

Milyenek Varsó és Kijev esélyei? Ami a gazdasági-katonai erőt illeti, a 41 milliós Lengyelország hatalmas fölényben van a talán 28-29 milliós Ukrajnával szemben – annak ellenére, hogy a Nyugat óriási fegyverszállításaival, az ukrán hadiiparba öntött tőkével erősen militarizálta a Moszkvával szemben önvédelemre kényszerülő Kijevet. Amelynek elvben – ha nem lett volna háború – jók lettek volna az esélyei, hiszen a Szovjetunió idején Ukrajnában összpontosult a hadiipar nagyjából négytizede. Olyan hadiipari kulcsvállalatok működtek, mint az interkontinentális nehéz-rakéták egyes részeit gyártó Juzsmas (ma Pivdennoje – részben szétbombázva), a páncélosokat, harckocsikat gyártó harkivi traktorgyár (nagyrészt működésképtelen), az Antonov-műhely (repülőgép-tervezés), a repülőgép-, helikoptermotorokat előállító Motor Szics. 

A világ legnagyobb szállítógépét, az An-225-ös Mriját, az egyetlen létező példányt a Kijev melletti Gosztomel repülőterén az orosz erők már a háború legelején megsemmisítették. Éppígy szétbombázták a zaporizzsjai, harkivi repülőgépgyárat, vagy az ugyancsak Harkovban működött traktorgyárat.

Törökország regionális hatalommá válik

A NATO súlypontjának keletre tolódásában nagy szerepet játszi Törökország is, amelynek nagyhatalmi ambíciói az utóbbi években felerősödtek, lásd a Türk Államok Szervezetét, a Törökországon keresztül vezető, Délkelet- és Nyugat-Európát földgázzal ellátó vezetékrendszereket, hadiipara fejlesztését, a NATO-tól (amelynek 1952 óta tagja) és az Európai Uniótól (tagsági kérelme beadásának időpontja: 1987) való függetlenedését, önálló külpolitikáját. De megemlíthetjük a támogató török hozzáállást a Fekete-tenger fenekén lefektetendő, ezer kilowattóra árammennyiséget továbbító, azerbajdzsáni „zöld” áramot Délkelet-Európába, így Magyarországra szállító energiavezetékhez is. Vagy a török–bolgár–román kezdeményezést a Fekete-tenger aknamentesítésére.

Törökország ugyanakkor nagy tempóban fegyverkezik, fejleszti hadiiparát. Ankara szeretne atom-tengeralattjárókat építeni, ezek hajtóműveit az Oroszország által Akkuyuban épített, első török atomerőmű üzemeltetési tapasztalatai alapján kezelnék. Recep Tayyip Erdoğan államfő ismét Moszkvába készül, hogy Putyinnal találkozzon.