BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes közös sajtótájékoztatót tartott, Baranyi Krisztina Vitézy Dávid oldalán kampányolt az Ecseri úti metrófelszín megújításáért.

A Facebookon jelentették be, hogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös, stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött. Dobrev Klára DK-s politikus úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki oldal is szétforgácsolódottabb, mint bármikor máskor. Ez a széthúzás nehézzé teszi az országban meglévő és többségben lévő kiábrándultság politikai erővé formálódását. Ezért a három párt úgy döntött, hogy egy közös, „baloldali, zöld választ adnak”. 

KARÁCSONY Gergely; DOBREV Klára
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ennek első lépése a közös fővárosi lista, közös EP-lista és közös jelöltek, majd 2026-ra is így készülnek, közös miniszterelnök-jelölttel is

– közölte Dobrev.

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz. Kunhalmi, az MSZP társelnöke arról beszélt, hogy a lista első négy helyét a DK kapta, az ötödik mandátum az MSZP-s Tüttő Katáé lehet, a hatodik a DK-é, és a hetedik helyen szerepel majd a Párbeszéd jelöltje, Jávor Benedek. 

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy „az együttműködésnek nincs alternatívája”, a politikus szerint világos alternatívát is kell adni, nem elég azt mondani, hogy „nem akarják az Orbán-rezsimet”. Kunhalmi úgy fogalmazott, hogy „nincs 2026, 2024 nélkül”, az ellenzéki pártoknak össze kell fogniuk.

Csütörtökön Baranyi Krisztina, a IX. kerültet polgármestere Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt oldalán jelent meg egy videóban. A polgármester elmondta, hogy Vitézy és Karácsony is támogatja az Ecseri úti metrófelszín felújítását. Vitézy hozzátette, hogy a jövőben itt szállnak át a Déli körvasút vonatairól, például a Székesfehérvárról jövő zónázó vonatról az utasok. „Éppen ezért nagyon fontos az, hogy ezek jó helyek legyenek” – fogalmazott Vitézy.

A Világgazdaság is megírta, hogy a BKK korábbi vezetője elindult a főpolgármesteri székért. Vitézy nyílt levelet is írt, amelyben többek között vitára hívta a többi jelöltet

Sajnálom, hogy Karácsony Gergely főpolgármester lehetetlen feltételeket támasztva próbál jó előre kibújni a főpolgármester-jelölti vita lehetősége elől

írta korábban Vitézy Dávid, az LMP és több civil szervezet főpolgármester-jelöltje, miután Karácsony kijelentette, hogy addig nem áll ki nyilvános vitára, amíg Vitézy vagy Szentkirályi Alexandra vissza nem lép. Vitézy szerint ez a feltétel irreális, „menekülés a vita elől”.

Szentkirályi Alexandra volt kormányszóvivő – aki 2014 és 2019 között főpolgármester-helyettes volt – lett a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje. „Jövőt adunk Budapestnek” szlogennel indította el önkormányzati kampányát Karácsony Gergely főpolgármester. A Jobbik – Konzervatívok Brenner Koloman országgyűlési képviselőt, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Grundtner Andrást indítja a júliusi főpolgármester-választáson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.