BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kijev korlátozza az állampolgári jogait azoknak, akik külföldre menekültek a háború elől

Ukrajna nem fogja hagyni, hogy a külföldre menekült, hadköteles férfiak élvezzék az állampolgároknak járó jogokat. Az ukrán konzulátusok bezárják előttük a kapuikat. A külügyminiszter, Dmitro Kuleba közölte, hogy ne várjon Ukrajnától semmit az, aki cserben hagyta a hazáját.

Ukrajna további értesítésig felfüggesztette a konzuli szolgáltatásokat a külföldön élő katonakorú férfi állampolgárok számára, kivéve azokat, akiknek vissza kell térniük Ukrajnába – közölte a Reuters brit hírügynökség által kedden elért külügyminisztériumi segélyvonal.

állampolgár
Kijev korlátozza az állampolgári jogait azoknak, akik külföldre menekültek a háború elől / Fotó: AFP

Dmitro Kuleba külügyminiszter az X közösségi portálon ugyanakkor azt írta:

az ukrán kormány hamarosan magyarázatot ad a külföldön élő katonaköteles korú férfiaknak nyújtott konzuli szolgáltatásokról.

Hozzátette, az általa elrendelt intézkedések célja, hogy helyreállítsák a mozgósítási korú férfiakkal szembeni „méltányos” bánásmódot. Mint írta „A külföldön tartózkodás nem mentesíti az állampolgárt a haza iránti kötelezettségei alól”.

Kuleba szerint azok az ukrán férfiak, akik elhagyták az országot, kijelentették, hogy nem törődnek a hazájukkal, így ne lepődjenek meg, hogy a hazájuk sem törődik velük. Ne számítsanak rá, hogy a háború alatt, vagy után bármilyen szolgáltatást kapjanak a Ukrajnától.

Van, aki a fronton harcol a hazájáért, mások viszont külföldön élvezik a biztonságot és közben tartják a markukat. Ez nem így működik

– jelentette ki Kuleba. Hozzátette, hogy az ukrán Külügyminisztérium tovább dolgozik azon, hogy a sorköteles korú férfiak ne mentesüljenek a katonai szolgálat alól, csak azért, mert külföldön vannak. Aki elhagyta Ukrajnát, azok a tervek szerint nem vehetik majd igénybe az ilyenkor járó konzuli szolgáltatásokat.

Kiderült, hogy hova menekült az ukránok többsége a háború elől

Több millióan menekültek el Ukrajnából az orosz–ukrán háború fokozódása óta az elmúlt két évben. A legtöbben Németországban, Lengyelországban és Csehországban kaptak ideiglenes védelmet.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.