Szlovák védelmi miniszter: a Fico elleni merénylet politikai hátterű volt
„Most sokaknak tükörbe kellene nézni. Mi most Robert Fico életéért harcolunk” – mondta Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter. Kalinák nemrég sajtótájékoztatót tartott Robert Fico állapotáról, aki már órák óta a műtőben van és az orvosok az életéért küzdenek. A védelmi miniszter szerint Fico állapota súlyos, de kellően erős ahhoz, hogy életben maradjon.

„Nem mi beszéltünk bosszúról” – mondta Kalinák a sajtótájékoztatón, majd hozzátette, hogy nem ők lesznek azok, akik ítéletet fognak hozni. Arra a kérdésre, hogy ez a kijelentés azt jelenti-e, hogy a Smer is változtat a retorikáján és a közösségi oldalakon való kommunikációján, azt válaszolta, hogy vesz egy tükröt a Denníka N újságírójának.
Kalinák ismételten hangsúlyozta, hogy a Fico ellen merénylet politikai hátterű volt.
„Ez kétséget kizáró és ezt önök is tudják” – mondta a miniszter, majd úgy folytatta, hogy „nem találok szavakat arra, minek vagyunk ma tanúi. Nem tudom, mondhatjuk-e, hogy Szlovákia megváltozott”.
„Robert Fico maga is sokszor mondta, hogy ha a szlovák ellenzék abba az irányba megy, ahogy tette, az tragédiát fog eredményezni” – nyilatkozta Tomás Taraba környezetvédelmi miniszter. „Amikor azt látjuk, hogy napi szinten szembesülünk a hazugságokkal, az természetesen sok dezorientált emberben különböző érzelmeket kelt” – folytatta.
A szlovák pártok és vezető politikusok, beleértve a júniusban leköszönő államfőt, kivétel nélkül élesen elítélték a támadást, a merénylet idején zajló parlamenti ülést azonnal félbeszakították az események hírére. A törvényhozásban az ellenzék és a kormánypártok képviselői szó szerint egymással üvöltöztek.



