Magyarországon keresztül küldené háborúba az amerikai katonákat a NATO
Logisztikai folyosókat hozna létre a NATO a szárazföldön az amerikai csapatok gyors frontra küldéséhez – írta a Telegraph. A lap szerint ez azért szükséges, hogy minél gyorsabban tudjanak reagálni, ha az észak-atlanti szövetség háborúba kerülne Oroszországgal.

Mint írták, egy ilyen folyosó most is üzemel, ezért ha jelenleg háború törne ki, az amerikai katonákat Hollandián keresztül Németországba, majd Lengyelországba vinnék. A lap azonban titkos bennfentes forrásokból úgy értesült, hogy négy ilyen másik folyosó is lesz.
Ezek a NATO tervezett új logisztikai folyosói:
- az egyik Norvégián, Svédországon, Finnországon keresztül húzódna,
- a másik Olaszországon, majd Szlovénián, Horvátországon keresztül Magyarországon érne véget,
- a harmadik Görögországon, Bulgárián, Románián keresztül húzódna,
- az utolsó pedig Törökországon, majd szintén Bulgárián és Románián keresztül vezetne át.
A szövetség szerint azért van szükség több logisztikai útvonal létrehozására, mert az orosz nagy hatótávolságú csapásmérő képesség súlyos károkat okozhat katonai infrastruktúrájában – írta a Portfólió.
A források szerint
a leendő logisztikai folyosók az országok katonai és civil életét nem befolyásolnák,
a NATO csapatmozgásokat és az országokon átmozgó csapatok ellátását viszont könnyebbé tennék.