Románia bejelentette, Patriot rendszert küld Ukrajnának
Románia egy Patriot rendszert adományoz Ukrajnának, de feltételt szabott az USA és a NATO országok számára – közölte a Hotnews.ro. Románia hét Patriot rendszert rendelt az Egyesült Államoktól, közel 4 milliárd dollárért, és eddig csak négy rendszert szállítottak le számára. Jelenleg csak kettő működik , a harmadik az év végétől, a negyedik pedig 2025 elejétől használható.

A Patriot rendszerek ukránoknak való átadást azzal jelentették be a román hatóságok, hogy az adományozás azzal a feltétellel történik, hogy a NATO-szövetségesekkel folytatják a tárgyalásokat Románia hasonló légelhárító rendszerének beszerzése érdekében, emellett szükség van ideiglenes megoldás azonosítására az így keletkezett hadműveleti sérülékenység fedezésére.
A honvédelmi minisztérium jelentése az átadás megfelelőségéről a Digi 24 szerint azt mutatta, hogy Romániának nem szabadna átadnia ilyen rakétarendszert. A jelentés szerint fennáll a veszélye annak, hogy Románia többé nem kapja vissza a hadszíntérbe átvitt rendszert, ahol az orosz tüzérség és légi közlekedés gyakran támad ukrán katonai állásokra és létesítményekre. Vagyis a hadsereg vezetősége konkrétan ellenezte, hogy a Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnába küldjék.
A nap során a Financial Times arról számolt be, hogy az Amerikai Egyesült Államok úgy döntött, leállítja a Patriot rendszerek és rakéták szállítását más megrendelők irányába, mindaddig, amíg Ukrajna nem rendelkezik belőlük annyival, hogy meg tudja védeni magát az orosz légitámadásoktól.
A Hotnews beszámolója szeirnt, Románia 7 db Patriot rakétarendszert vásárolt 3+ konfigurációban a következő alkatrészekkel:
– 7 db AN/MPQ-65 radarkészlet
– 7 db AN/MSQ-132 bekapcsolódás-ellenőrző állomás
– 13 antennaárboc-csoport
– 28 db M903 hordozórakéta (4 db PAC-2 GEMT rakéta vagy 12 db PAC-3 MSE rakéta szállítására és kilövésére alkalmas)
– 56 db PAC-2 Guidance Enhanced Missile-TBM (GEM-T) rakéta
– 168 db PAC-3 Missile Segment Enhancement (MSE) rakéta
– 7 db Villamos Erőmű (EPP) III
Ezeken felül Románia a NATO által irányított akvizíciós programba is bekapcsolódott, melynek keretében 200 darab PAC-2 GEM-T rakétát vásárol 1 milliárd euró körüli becsült költséggel.



