BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Élő közvetítés
folyamatosan frissül

Az izraeli háború 280. napja – Teljes káosz uralkodott az izraeli hadseregben a Hamász támadásakor, lezárult az első katonai vizsgálat

Összefoglaló:

A katonai vizsgálat megmutatta annak a katasztrófának a kirívó mértékét, amely a déli lakosokat érte, amikor az izraeli hadsereg (IDF) nem volt ott, hogy megvédje őket – mondta Herzi Halevi, Izrael vezérkari főnöke. Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozta első vizsgálati eredményét azzal kapcsolatban, hogy Izrael október 7-én kudarcot vallott a Hamász inváziójának megakadályozásában, és a déli, beeri invázióra összpontosított. A nyomozást Mickey Edelstein vezérőrnagy irányította, aki kívül esik a kötelező szolgálati tisztek parancsnoki láncán. 

izraeli, Hamász, Beeri
Teljes káosz uralkodott az izraeli hadseregben a Hamász támadásakor, lezárult az első katonai vizsgálat / Fotó: AFP

Az invázió során 101 beeri lakost öltek meg, 30 túszt ejtettek – ebből 11-et még mindig a Hamász tart fogva Gázában –, és 150 házat romboltak le. Attól kezdve, hogy a Hamász betört a beeri biztonsági kapun reggel 7 óra és délután fél 3 között, a több mint 300 Hamász-terrorista lerohanta az izraeli védőket, akik jóval kevesebben voltak.

A betörő Hamász-erők felét képzett Nukhba-terroristák tették ki,

a másik fele pedig kevésbé képzett fegyveres harcosokból állt. Mintegy ezer beeri lakos volt veszélyben, akik kezdetben azt hitték, hogy otthonaikban kivárhatják az invázió végét, de este 6 órakor elkezdődtek az evakuálások – írja a The Jerusalem Post.

 

Így támadott a Hamász, amire az izraeli hadsereg nem volt felkészülve

A terrorszervezet egy Nuseiratban állomásozó parancsnoka már reggel 5 óra 30 perc körül elkezdte mozgósítani erőit, hogy készen álljon az invázióra. Amikor több ezer rakétát kilőttek Izraelre, a Hamász fél 7 körül több ponton is megkezdte az izraeli határ átlépését, és betörtek az országba. A következő bő 7 órában az IDF rengeteg hibát vétett: 

az izraeli katonák és a Shin Bet biztonsági erők nem adtak ki elég figyelmeztetést, és kevés védőt tudtak felállítani a Hamász fegyvereseivel szemben.

Avi Rosenfeld dandártábornok, a gázai hadosztály parancsnoka végül elmenekült, és nem maradt senki a közelben, aki átfogón koordinálta volna a helyzetet. Rövid időn belül a Hamász fegyveresei elárasztották Beerit.

Videóval bizonyítja Izrael, hogy az ENSZ emberei is részt vettek a háborút kiváltó terrortámadásban

Az Izrael által pénteken közzétett információk szerint az ENSZ egyik segélymunkását videóra vették aznap, amikor részt vett az október 7-i merényletekben. A felvételen az látszik, hogy a beeri kibucban lelőtt egyik izraeli férfi ernyedt testét beemeli egy autóba, és elhajt vele. Izrael a múlt hónapban közölte az ENSZ Segély- és Munkaügynökségével, hogy a 45 éves Fajszál Ali Muszalam Naami és 11 másik UNRWA-alkalmazott részt vett a Hamász által vezetett dél-izraeli támadásban, amely kiváltotta Izrael háborúját az ostromlott palesztin területen. 

Reggel 8 és 10 óra között a terrorszervezet már egy tucat túszt ejtett, miközben a Shaldag különleges erők próbálták feltartani a Hamászt Beeriben, de már ekkor is két-háromszoros túlerővel néztek szembe az izraeli védők. A Shaldag-erők nem sokáig védték Beeri határait, megkapták a visszavonuló parancsot, melyet a vizsgálat utólag súlyos hibának ítélt, de elismerte bátorságukat és helytállásukat.

A Shaldag parancsnoka szerint már 8 órakor jelen voltak Beeriben, de csak másfél óra után vették fel a harcot a Hamásszal.

Az egység egészen novemberig kulcsszerepet játszott a térségben, ameddig be nem vették az al-Sifa kórházat

Október 7-én, 10 óra 45 perc körül megjelent a Sayeret Matkal különleges alakulat, hogy segítsen Beeriben a Shaldag-erőknek, de még a térség elérése előtt, lesből támadt rájuk a Hamász, ezért nem tudtak időben odaérni – az egység délután fél 2-re ért csak Beeribe. Ekkortájt a Hamász már összesen 20-25 túszt ejtett.

A Hamász legyőzése fontosabb volt a civilek kimentésénél

A vizsgálat keményen bírálta, hogy a térségben tartózkodó erők

  • passzívak maradtak, ameddig nem kaptak parancsot a vezérkartól;
  • kimondottan életveszélyes helyzet kellett ahhoz, hogy védelmükbe vegyék a lakosokat;
  • és hogy a Hamász legyőzését fontosabbnak vélték, mint a lakosok evakuálását.

Az izraeli védők létszáma csak délután negyed 5-re érte el azt a mértéket, amivel a Hamász kezdetben áttörte a védelmüket és az esti órákban lépték át a 700 főt. Beerit csak másnap, október 8-án tekintették biztonságosnak. Több sajtótermék is bejárta Beerit napokkal a betörés után, és beszámoltak a szörnyű mészárlás látványáról.

Herzi Halevi vezérkari főnök elmondta, hogy ez még csak az első vizsgálat, ami nem fedi le a teljes támadást. Végső megállapításként azt mondta, hogy az egyidejűleg történő Hamász-támadások, a kritikus csomópontok elvágása és az utánpótlási vonalak ellehetetlenítése nagyban megnehezítette, hogy hatékonyan megvédjék és megerősítsék a déli területeket.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.