BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Kreml nagyon várja a német béketervet

A berlini orosz nagykövet szerint a Kreml kíváncsian várja Olaf Scholz béketervét, de arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországnak már volt egy.

A Kreml tudomásul vette Olaf Scholz német kancellár kijelentéseit az Ukrajnáról szóló tárgyalások szükségességéről, de konkrét javaslatot nem kapott – mondta el a Gazeta cikke alapján Szergej Necsajev németországi orosz nagykövet. A diplomata azt reméli, végre a nyugati világban is megértették, hogy béketervre van szükség. 

Putyin
nukleáris doktrína
Oroszország
Az orosz nagykövet szerint Oroszország kíváncsian várja Olaf Scholz béketervét / Fotó: AFP

Magyarország már korábban megpróbált előállni egy békekezdeményezéssel, de ezt az Európai Unióban valamiért nem fogadták örömmel

– tette hozzá. A Mandiner szemléje szerint Necsajev hangsúlyozta, a német javaslatnak valósnak és világosnak kell lennie, ha ugyanis a korábbi Zelenszkij-terveken alapszik, az Oroszország számára teljesen elfogadhatatlan. 

Korábban az ukrán elnök destruktívnak nevezte és elutasította a kínai–brazil béketervet, mivel szerinte az nem több politikai nyilatkozatnál, amelyet nem egyeztettek Ukrajnával. Az elnök szerint nem egyértelműek a tervezetben leírt javaslatok az Oroszországgal való politikai megbékélésre. „Mit jelent az, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel? Ő egy gyilkos. Neki kell megmutatnia, hogy véget akar vetni a háborúnak” – fogalmazott.

Várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé Ukrajna új tervét, mely diplomáciai úton bírná rá Oroszországot a háború befejezésére – mondta Zelenszkij. Elmondása szerint ez elsősorban pszichológiai és politikai természetű terv lesz, de többféle fegyver is szerepet kap benne, ami befolyásolhatja Oroszország döntését a háború befejezéséről. 

 


 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.