Több ezer középiskolás és felsőoktatásban részt vevő hallgató fiatal segít az árvízi védekezésben – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden reggel a Pest vármegyei Pócsmegyeren.
Hankó Balázs azt mondta, erős fiataljaink vannak, akik készek minden olyan helyzetben segíteni, amikor szükség van rájuk; most olyan helyzetet élünk, amikor mindenkinek az összefogására szükség van.
A miniszter köszönetét fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK), amellyel nem először szerveznek közös segítő megmozdulásokat. Bejelentette, a következő napokban több ezer fiatalt mozgósítanak, hogy a Duna szakaszain végig segítsék az árvízi védekezést. Hozzátette, hogy önkéntes krediteket fognak kapni a résztvevők. A HÖOK a NEPTUN rendszeren keresztül küldött üzenetet a hallgatóknak, a Nemzeti Szakképzési Hivatal a KRÉTA rendszeren keresztül hívta segíteni a fiatalokat, a kormány pedig a koordinálásban segíti őket – fejtette ki.
Kiemelte, hogy a Lyonból, a WorldSkills világversenyről hétfőn hazatérő, szakképzésben tanuló csapat is részt vesz a védekezésben. A versenyen az érmek összesítése alapján Magyarország a 10. helyen zárt, és amint hazaértek, rögtön jöttek is segíteni – mondta.
Ismertette, az árvízi védekezésben való részvétel beleszámít a középiskolások 50 órás kötelező közösségi szolgálatába. Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke elmondta, hogy az árvízi védekezésben részt vevő hallgatók a jövő évi EFOTT-ra napijegyet fognak kapni, segítségüket pedig a kreditekkel is jutalmazzák.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell. Az árvíz elleni védekezésben jelenleg 1400 honvéd vesz részt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.