BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós elnökség: Ukrajna Magyarország kegyeit keresi

Az ukrán miniszterelnök szerint nincs akadály országa EU-csatlakozása előtt. Denisz Smihal kifejtette, hogy rendkívül jól haladnak a tárgyalások az uniós elnökséget betöltő Magyarországgal. A kormányfő szerint az is nagyszerű, hogy megnyílt az első ukrán iskola magyar földön.

„Építő jellegű”, gyakorlatias párbeszédet folytat Ukrajna Magyarországgal az európai integráció kérdésében – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök keddi kijevi sajtótájékoztatóján az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint.

Prime Minister Of Ukraine Denys Shmyhal Gives A Press Conference
uniós elnökség
Ukrajna hirtelen barátkozna Magyarországgal az uniós elnökség miatt / Fotó: Getty Images

Emlékeztetett arra, hogy ebben a fél évben Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnöki tisztét, 2025-ben pedig Lengyelországon és Dánián lesz a sor.

Ma nem látok globális fenyegetést európai integrációs utunkon

– hangoztatta az ukrán miniszterelnök.

Méltatta egyúttal, hogy megnyílt az első ukrán iskola Magyarországon.

A brit és amerikai külügyminiszter Kijevbe megy

Közösen látogat Kijevbe a héten David Lammy brit és Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Blinken kedden tárgyalt Londonban Lammyval, és az utazás hírét a brit külügyi tárca vezetője jelentette be a találkozó utáni közös sajtóértekezletükön.

David Lammy szerint kettejük kijevi látogatása is demonstrálja, hogy London és Washington milyen elkötelezetten támogatja Ukrajnát.

Antony Blinken a londoni külügyminisztériumban tartott tájékoztatón elmondta: 

Washington értesülései szerint Oroszország rövid hatótávolságú rakétákat kapott Irántól, és ezeket a fegyvereket a következő hetekben valószínűleg beveti ukrajnai célpontok ellen.

Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz kezelőszemélyzetet Iránban képezték ki e rakétarendszerek használatára.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.