Óriási pusztítást végzett a Milton hurrikán – egyre több a halott
Legalább tíz halálos áldozatról érkezett jelentés a Milton hurrikán következményeképp – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Alejandro Mayorkas amerikai belügyminiszter, aki szerint ugyan a hurrikán már elvonult, de a veszély még nem ért véget.

A leszakadt áramvezetékek, az áradások, az ivóvíz hiánya és a törmelék most is halálos lehet. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a több mint tízezer szövetségi alkalmazott segíti a védekezést a Helene és a Milton hurrikán után. Beszélt arról is, hogy a hatóságok képesek egyszerre több katasztrófával is szembenézni, de egyúttal felszólította a Kongresszust a katasztrófavédelmi források növelésére – jelenti a Reuters.
A hurrikán annak ellenére követelt ennyi áldozatot, hogy
a vihar az utolsó pillanatban megkímélte Tampa Bayt a megjósolt katasztrófától,
Cathie Perkins, a katasztrófavédelem Pinellas megyei vezetője szerint, aki elmondta azt is, hogy sem halálos áldozatokról, sem sérültekről nem érkezett jelentés.
A természet azért így is nagy erővel csapott le a térségben, hiszen mintegy 45 centi eső esett, és a megye lakosainak a háromnegyede maradt áram nélkül. Florida államban magyar idő szerint este 8 körül még mindig a háztartások közel harmada, több mint 3 millió háztartás volt áram nélkül a PowerOutage adatai szerint.
Joe Biden amerikai elnök elmondta, hogy a segítség úton van, de arra kért mindenkit, hogy a megérkezéséig maradjon védett helyen.



