
Migránsválság: újabb rekord dőlt meg – óriási nyomás alatt a Nyugat
A világ leggazdagabb országaiba irányuló legális migráció 2023-ban minden idők legmagasabb szintjét érte el, ami ellenérzéseket váltott ki a kormányok ellen a választók körében, annak ellenére, hogy sok közgazdász szerint a migránsok milliói segítettek a gazdasági növekedésben.

Tavaly nagyjából 6,5 millió ember költözött a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 38 országába a megfigyelt migrációs útvonalakon keresztül.
Ez csaknem 10 százalékos növekedés a korábbi rekordhoz képest, amely 2022-ben 6 millió fő volt
– derült ki a párizsi székhelyű szervezet jelentéséből.
A legnagyobb növekedés az Egyesült Királyságban volt, amely az Egyesült Államok után először lett a legnagyobb migránsbefogadó ország 750 ezer fős nettó bevándorlással, amelyet az ápolási ágazatba történő toborzás hajtott.
Az OECD-országok mintegy harmadában, köztük Kanadában, Franciaországban és Japánban is rekordszintű volt a bevándorlás 2023-ban. Az Egyesült Államokba 1,2 millió állandó legális bevándorló érkezett.
Migrációs hullám: gazdasági mentőöv vagy az összeomlás katalizátora
Sok közgazdász úgy véli, hogy a határokon átnyúló mozgás megugrása segített a gazdag országoknak kilábalni a világjárvány és az orosz–ukrán háború nyomán kialakult inflációs válságból.
Mások szerint azonban a bevándorlók – akik a helyi lakosságnál jelentősen nagyobb arányban veszik igénybe a különböző állami támogatásokat – pattanásig feszítik a költségvetéseket, ami hosszú távon óriási gondokat okozhat a kormányoknak.
A szavazók pedig idén egyértelműen kijelentették, hogy nem kérnek a tömeges migrációból, amely egyebek között a munkalehetőségek eltűnéséhez és növekvő bűnözési rátához vezetett. Emiatt az idén újraválasztás előtt álló valamennyi OECD-kormány vesztett a szavazati arányából, és sokan, köztük az egyesült államokbeli is, megbuktak.
Sokan a menedékkérők látványos emelkedésére mutattak, amely tavaly 30 százalékkal rekordszintre, 2,7 millióra emelkedett.
A menedékkérelmi rendszerek kritikusai szerint ez nem több, mint a legális bevándorlás – amely egy bonyolult, gyakran évekig tartó folyamat – megkerülése, amelynek segítségével rengeteg olyan ember tud bejutni a bőkezű támogatást és megélhetési rendszereket biztosító országokba, akiket máskülönben egy józan vezetés már a határnál megállítana.
Brüsszelben panaszkodnak a civil szervezetek: Törökország kitelepíti a menekülteket
Az uniótól kapott migrációs támogatást a bevándorlók deportálására költi. A civilek szerint a török kormány lépése jogellenes.




