
Trump stratégiája bejött, Harrisé nem
A Trump-kampány nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy leszakítsa a fekete és latinó szavazókat a demokratákról, úgy tűnik, ezek az erőfeszítések kifizetődtek – írja a Reuters elemzése.

A Trump-stratégia leginkább Észak-Karolinában, az egyik legfontosabb csatatérállamban volt szembetűnő, ahol az exit pollok szerint Trump a 2020-as 5 százalékról 12 százalékra növelte a feketék szavazatainak arányát. Ugyanakkor a felmérések szerint a fehér szavazók körében 5 százalékponttal kisebb volt a támogatottsága, mint négy évvel ezelőtt.
Pennsylvaniában, a mindkét oldal által talán legjobban megszerezni vágyott államban Trump támogatottsága a fehér szavazók körében 3 százalékponttal csökkent a négy évvel ezelőttihez képest, a fehér férfi szavazók körében pedig 4 százalékponttal esett vissza.
Az Edison országos felmérése szerint Trump támogatottsága a latinó szavazók körében 18 százalékkal ugrott meg a négy évvel ezelőttihez képest, ami figyelemre méltó adat egy olyan választáson, ahol a többi szavazói csoport, egyelőre úgy tűnik, viszonylag stabil maradt.
Harris kampánya a gendertémát, például az abortuszhoz való jogot hangsúlyozta; a demokraták arra számítottak, hogy ezzel behúzzák a női szavazatokat.
Az exit pollok szerint azonban Trumpék erősek maradtak a fehér női szavazók körében, viszont a fekete nők elsöprő többségben Harris mellé álltak.
Trump kampánya a fehér férfiakra fókuszált
Trump kampánya ezzel szemben jelentős figyelmet fordított a férfi szavazók, különösen a fiatal férfiak bevonzására a közösségi médián, a sporton, a podcasteken és az online játékokon keresztül. Az exit pollok szerint
Harris tematizálása nem hozta meg a várt eredményeket; kevesebb támogatást, mindössze 54 százalékot szerzett a nők körében, mint Biden 2020-ban, amikor 57 százalékot hozott össze.
A felmérések szerint Trump a 18 és 44 év közötti férfiak körében kissé megelőzte Harrist, viszont a 45 éves és idősebb férfiak körében szilárdan verte őt.





