A NATO-tagság támogatását kéri Zelenszkij Magyarországtól a kisebbségi jogok garantálásáért cserébe
Ukrajna és Magyarország kétoldalú dokumentumot készít a „félreértések tisztázására” – mondja Zelenszkij a Kyivindependent tájékoztatása szerint.
Kijev kétoldalú együttműködési dokumentumot készít Budapesttel a két ország közötti „félreértések tisztázására” számos kérdésben – mondta Volodimir Zelenszkij elnök október 31-én.
Arról nem adtak tájékoztatást, hogy a kétoldalú dokumentum milyen konkrét megállapodásokat kíván elérni, de Zelenszkij szerint a dokumentum valószínűleg nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket, valamint a biztonsági együttműködést is érinti majd.
„A legkevesebb, amit Magyarországtól kérünk, hogy ne blokkolja Ukrajna NATO-meghívását. Vagyis ne támogassa, ne szavazzon ránk, de ne is blokkoljon” – mondta Zelenszkij a nyugat-ukrajnai közösség vezetőivel tartott konferencián.
Kijev és Budapest viszonya tovább romlott, mivel Magyarország, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével ismételten blokkolta a Kijevnek nyújtott segélyeket, tárgyalásokat szorgalmaz Moszkvával, és a Kreml beszédtárgyait szórta ki – írja az ukrán lap.
Magyarország már az orosz–ukrán háború kitörése előtt jelezte az ukrán félnek kifogásait a magyar kisebbség egyre durvább elnyomása miatt. Az ukránok azonban ezekre érdemben soha nem reagáltak. Szeptemberben, a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel Budapesten folytatott megbeszélések után Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azt mondta, hogy ő és magyar kollégája „pozitív dinamikát” állapítottak meg a nemzeti kisebbségek kérdésének megoldása terén.



