„Az európai országok könnyedén költik nemzeti jövedelmük akár negyedét nyugdíjakra, egészségügyre és szociális biztonságra. Ehhez képest csak egy töredék szükséges ahhoz, hogy a védelmünket jelentősen megerősítsük” – mondta Mark Rutte NATO-főtitkár az Európai Parlament külügyi bizottságának (AFET) ülésén tartott beszédében.
Hozzátette: GDP-arányosan az országoknak védelmi költségvetésre a GDP 3,6-3,7 százalékát kellene költeniük, feltéve, hogy a fegyverzet közös beszerzése és az innováció terén jelentős előrelépés történik. Hangsúlyozta: még ez is több lesz a jelenleginél – írja a Magyar Nemzet.
A főtitkár szerint illúzió abban hinni, hogy Európa egyedül képes lenne megvédeni magát. A transzatlanti védelmi együttműködésről szólva közölte: a nem EU-s szövetségesek bevonása az európai védelmi ipari erőfeszítésekbe elengedhetetlen Európa biztonsága szempontjából.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet az európai fegyvergyártás gyengeségeire, amelyet túl kicsinek, túl széttöredezettnek és túl lassúnak nevezett. Azt is hozzátette, hogy ha a kiadások nem nőnek, akkor tanuljanak oroszul, vagy költözzenek Új-Zélandra.
A NATO és az EU közötti együttműködés erősítésének fontosságára is rámutatott, de óva intett attól, hogy az EU túlságosan is belépjen a NATO területére. Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban kitartott amellett, hogy béke csak Kijev érdekeit szolgáló megállapodásból jöhet létre.
Átszervezik a német hadsereget: új hadosztály jön létre – különös figyelmet kap a területvédelem
A német hadsereg egy új hadosztályt létrehozását tervezi, amely a területvédelemre összpontosít, párhuzamosan a NATO-tagok közti vitákkal a védelmi kiadások mértékéről. Ezzel négyre emelkedik a német hadsereg hadosztályainak száma, fenntartva a jelenlegi 180 ezer katonát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.