BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
ORBÁN Viktor

Orbán Viktor: nem ígérgetünk, hanem dolgozunk – itt a várva várt jó hír

Orbán Viktor közölte, hogy az év elején több mint 800 ezer magyar családnál komoly pénz áll a házhoz.

„Jó hír! Hamarosan!” – írta a Facebook-oldalára Orbán Viktor szerda reggel. A kormányfő később egy videót osztott meg, amelyben részletezte a bejelentését. 

ORBÁN Viktor
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

„2025. január: itt a repülőrajt. Nem ígérgetünk, hanem dolgozunk és teljesítünk” – fogalmazott a miniszterelnök a friss videójában. Hozzátette, hogy beindult a Demján Sándor-program a kis- és középvállalkozóknak, a dolgozó fiatalokat munkáshitellel támogatják.

Az év elején több mint 800 ezer magyar családnál komoly pénz áll a házhoz. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt években sokan vásároltak magyar állampapírt

– mondta. Orbán Viktor azt is elmondta, hogy 

az állampapírok után 2025-ben 1700 milliárd forintnyi kamatot fizet ki az állam. A kamatkifizetések január 20-án megkezdődtek, és minden hónap végén folytatódnak.

Az idei év első negyedévében csak az állampapírok után 954 milliárd forint került a magyar családokhoz. „Ez jó a családoknak, jó a magyar gazdaságnak és jó Magyarországnak, hiszen így nem a külföldi befektetőkhöz kerül a pénz, nem őket hizlaljuk, hanem a magyar embereknek fizetünk kamatot, amit aztán arra költenek, amire csak akarnak. Így kezdődik egy fantasztikus év” – fogalmazott.

 

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy a  népszerű PMÁP-sorozatok közül az első kamatkifizetés január 20-án volt, ám a következő hónapokban újabb kamatfordulók érkeznek, melyek után a PMÁP-hozamok évi 3,95–5,20 százalékra csökkennek

A 16–75 éves lakosság negyede számít kamatokra idén állampapírból, aminek a terveik szerint 40 százalékát költik majd el, és 60 százalékát teszik ismét félre. Az újabb befektetéseket tervezők 48 százaléka ismét állampapírban is gondolkozik, de közel 20 százalék más típusú értékpapírokat is venne, míg majdnem 10 százalékban merült fel a megtakarítási célú életbiztosítás gondolata is.

Ugyanakkor 23 százalék csak készpénzben vagy folyószámlán hagyná a pénzét, amit azzal indokoltak, hogy

így könnyen hozzáférhetnek pénzükhöz, miközben az ismert befektetések hozamai alacsonyak, a lekötött összegek idő előtt felbontása pedig költséges.

A felmérésből az is kiderül, hogy mire kívánnak költeni a beérkező pénzekből, itt az első helyen, 31 százalékkal az utazás szerepel. Ezt követően sokan költenének ingatlanra is, legyen szó felújításról, hiteltörlesztésről vagy épp bútorvásárlásról. Sokan finanszíroznának a kamatjövedelemből egészségügyi kiadásokat is, míg 19 százalék tervez ingatlanvásárlást.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.