Egy tollvonással szünteti meg Biden klímaügyi intézkedéseit Trump
A Joe Biden-féle klímatörvényhez kapcsolódó kifizetések azonnali leállítására utasított elnöki rendeletben Donald Trump amerikai elnök hétfőn. Az elnöki rendelet érelmében a hatóságoknak az inflációellenesnek nevezett törvény (IRA) keretében biztosított támogatásokat, hiteleket és más kifizetéseket felül kell vizsgálniuk, miután a kampányában Trump azt ígérte, hogy visszaszerzi a törvény által biztosított, ám egyelőre el nem költött összegeket.

Óriási összegről van szó, Trump sem könnyen szerezheti vissza
Az várható is volt, hogy Trump szembeszáll a törvénybe foglalt, több száz milliárd dollárnyi támogatással , ám az elnöki rendelet széles körű hatálya azért így is sokakat meglepett, miközben a pénzek visszaszerzése azért nem lesz feltétlenül egyszerű, hiszen az amerikai energiaügyi minisztérium már több mint 170 milliárd dollár sorsáról döntött az IRA és a kétpárti infrastruktúra-törvény keretében a tárca pénteki tájékoztatása szerint – írja a Bloomberg.
A környezetvédelmi ügynökség (EPA) a törvényben foglalt támogatások 93 százalékának odaítéléséről számolt be korábban.
Trump mindemellett energiaügyi vészhelyzetet is hirdetett és a stratégiai olajtartalék feltöltését is sürgette,
az ehhez szükséges forrásokról azonban a kongresszusnak kell határoznia. Az olajtartalék lehetséges maximális szintjének eléréséhez mintegy 300 millió hordónyi olajat kellene vásárolnia az Egyesült Államoknak. A lépés jelzés is az olajiparnak a termelés felpörgetésére, hiszen jelentős többletkeresletet generálhat rövid és középtávon.
Trump energiaügyi lépései megszüntették a Climate Corps nevű programot, mely egy, a New Deal által inspirált munkaügyi projekt volt, s amely a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében hozott létre munkahelyeket. Az elnök arra is utasította az EPA-t, hogy szüntesse meg a karbon társadalmi költségére vonatkozó mérőszámot, amely a globális felmelegedés gazdasági költségeit vette számba, és különböző klímaprojektek igazolására használták.
Hétfőn Trump döntött a párizsi klímaegyezményből való kilépésről is.


