Adóbűnös listát tett közzé Brüsszel, ők vannak rajta
Annak ellenére, hogy vannak hagyományosan „nem együttműködő” országok, lista sokat változott – számos ország lekerült a „szégyenpadról”, ugyanis az utóbb időben nem találkoztak az együttműködés elutasításával a folyó ügyek során, vagy pedig nem indult egy újabb adóügy, a blokk, és az adott ország között.

Összességében 11 állam került le a listáról:
Amerikai Szamoa, Anguilla, Fidzsi-szigetek, Guam, Palau, Panama, az Orosz Föderáció, Szamoa, Trinidad és Tobago, valamint Vanuatu.
Az Európai Bizottság honlapjára felkerült dokumentum szerint a listán lévő változások azt a munkát is bizonyítják, ami az uniós hatóságok és a külső országok adóhatósága között zajlik.
Előrelépések ide vagy éppen oda,
továbbra is vannak „mumusok”: mintegy 8 ország adóhatósága nem működik együtt Brüsszellel,
illetve nem teljesítette korábbi kötelezettségvállalásait sem, ezek:
- Antigua és Barbuda,
- Belize,
- Brit Virgin-szigetek,
- Brunei Szultánátus,
- Szváziföld, Seychelle-szigetek,
- Törökország
- és Vietnám.
A közlemény szerint az unió szorosan nyomon fogja követni a korábban vállaltakat, ugyanis meg akar bizonyosodni arról, hogy valóban be is tartják azokat. A lista segítségével ösztönözni akarják az egyes adóhatóságokat, hogy lépjenek fel az adócsalás és adókikerülés ellen. Hozzáteszik, hogy sok joghatóság jelentős lépéseket tett a káros gyakorlatok felszámolására.
Az uniós listát évente kétszer frissítik, hogy tükrözze a változásokat, naprakész, így hiteles maradjon – hangsúlyozzák.


