Fővárosi Közgyűlés 22 igennel, 9 nem ellenében fogadta el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV idei évi üzleti tervét. A Karácsony Gergely által jegyzett előterjesztésben azt írták: továbbra is kiemelt szempont a közösségi közlekedés rendszeres használata és a megfizethetőség, ezért a tarifaszövetségi megállapodás alapján a kölcsönös bérletelfogadás 2024. március elsejei bevezetésével kialakított bérletárak változatlanok maradnak.
A jegyek áraiban sem cél az elmúlt évek inflációjának teljes egészében történő érvényesítése, illetve nem cél a mértékadó nagyvárosok díjainak érdemi meghaladása sem, azonban
az eseti és napijegyek árainak – terméktípustól függően – 10-20 százalékos emelése következik.
Ezzel éves szinten várhatóan mintegy nettó 880 millió forint többletforrást eredményez. Így a budapesti vonaljegy ára 450-ről 500 forintra emelkedik, amivel pont eléri a jelenlegi legmagasabb hazai árszintet, illetve megfelel a szomszédos fővárosok belépő árszintjének is.
A döntés értelmében például a helyszínen váltott vonaljegy 600-ról 700 forintra, a tíz darabos gyűjtőjegy 4 ezerről 4500-ra, míg a 30 perces jegy 530-ról 600 forintra nő majd.
A közgyűlés határozott arról is, hogy októbertől a bérlettel rendelkezők számára a reptérről a belvárosba közvetlen, átszállásmentes eljutási lehetőséget biztosító 100E vonalon történő utazásához bevezetnek egy kedvezményes kiegészítő repülőtéri vonaljegyet, amelynek ára az előreváltott vonaljegy árának kétszerese.
Az ebből keletkező bevételkiesést a bruttó 2200 forintos repülőtéri vonaljegy árának bruttó 2500 forintra történő emelésével ellentételezik.
Budapest pénzügyi helyzetéről a napokban részletesen is írtunk, miután pontos számokat közölt a Világgazdaság kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Kiss Ambrus az általa tartott háttérbeszélgetésen elmondta, mennyi iparűzési adó folyt be az idei első részlet befizetéséből, és azt is, mennyi pénz van jelenleg a főváros folyószámláján.
Kiderült, mennyi pénze van valójában Budapestnek: egyetlen nap alatt irdatlan összeg ment el
Budapest anyagi helyzetéről most friss adatok láttak napvilágot, de továbbra sem világos, miből lesz képes előteremteni a Mini-Dubai, pontosabban a majdani építkezés helyszínének vételárát. Azt már tudjuk, mennyi pénz jött be az iparűzési adóból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.