Nem reagáltak az érintettek arra, hogy Bige László támogatta-e Magyar Pétert
Több napja nem válaszol sem Bige László, sem a Tisza Párt az azokat a sajtóhíreket firtató kérdésekre, melyek szerint Bige László legalább százmillió forinttal támogatta Magyar Péteréket.

A Magyar Nemzet a Metropolban megjelent információknak igyekezett utánajárni, melyek arról is szóltak, hogy a pénz Svájc érintésével és Bárdos Barnabás, a Tisza Párt pénzügyesének közreműködésével jutott el Magyar Péter köreihez. A lap Bárdost ugyan utolérte, de ő a párt kommunikációs osztályához irányította a Magyar Nemzetet, ahonnan egy hé alatt sem érkezett válasz.
Bige Lászlónak a Nitrogénművek problémái is álmatlan éjszakákat okozhatnak
Bige Lászlónak már csak azért is érdeke lehet a kormányváltás, mert egyre nagyobb anyagi gondokkal küzd. Az üzletember érdekeltségébe tartozó, ám csődközeli Nitrogénművekből ugyanis a Magyar Nemzet szerint elkezdték kimenteni a vagyont, akár már ötmilliárd forintot is kiszedhettek a cégből.
Példaként egy kamionparkoló eladását említik, amit a Bige család egy másik érdekeltsége vehetett meg.
A cég kötvényesei aggódva figyelik az ehhez hasonló akciókat, hiszen idén májusban 200 millió eurónyi Nitrogénművek-kötvény jár le.
A Magyar Nemzet Bige Lászlóékat nemcsak a Tisza Párt támogatásával kapcsolatos kérdésekkel kereste meg, de arról is érdeklődtek, hogy mekkora értékű vagyonelemek kerültek el a Nitrogénművektől, vagy mit tesznek, ha nem tudják törleszteni a kötvényeket. A cég tavaly veszteségéről és arról is tettek fel kérdéseket, hogy termel-e még a vállalat műtrágyát egyáltalán. Egyik kérdésre sem érkezett válasz.


