Svédországnak elege lett – bekérették Izrael nagykövetét a segélyszállítmányok feltartóztatása miatt
A svéd külügyminisztérium bekéreti Izrael stockholmi nagykövetét a Gázai övezetben élőknek nyújtott humanitárius segélyszállítmányok elmaradása miatt – jelentette be hétfőn a svéd miniszterelnök. Ulf Kristersson a TT svéd hírügynökségnek azt mondta, az Európai Uniónak meg kellene fontolnia a szankciókat, és diplomáciai nyomást kellene gyakorolnia Izraelre annak érdekében, hogy beengedje a palesztinok lakta övezetbe a humanitárius szállítmányokat.

„Rendkívül világosak voltunk ebben a kérdésben, mi és sok más európai ország is” – szögezte le a kormányfő, aki úgy vélte, „nagyon is érthető okokból” fokozódik a nyomás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éppen hétfőn közölte, hogy a Gázai övezetben elfogyott az orvosi eszközök nagy része, hozzátéve, hogy az alapvető orvosságok, például a fájdalomcsillapító csaknem fele szintén kifogyott.
Hanan Balkhy, a szervezet helyi részlegének vezetője azt mondta,
a WHO segélyszállítmányokkal megrakott 51 teherautója várakozik a Gázai övezet határában,
azonban egyelőre nem kapták meg a belépési engedélyt. „El tudják képzelni, hogy rak helyre egy törött csontot a sebész fájdalomcsillapítás nélkül? És nincs elegendő mennyiségű infúzió, injekciós tű, kötszer sem” – figyelmeztetett Balkhy.
Mindeközben Gázában újabb légitámadás történt, melynek egyik célpontja egy menekülésre kényszerített embereket elszállásoló iskola volt. A támadásban legalább 24 palesztin vesztette életét. A Fami al-Dzsargavi iskolát Gázavárosban ért találat húsz áldozatot követelt a Hamász irányítása alatt álló polgári védelem szerint, az áldozatok között gyerekek is voltak. Az izraeli hadsereg állítása szerint a célpont a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik parancsnoki központja volt, és megismételte a vádat, amely szerint az iszlamista szervezet emberi pajzsként használja a gázai civileket. Helyi beszámolók szerint az áldozatok között volt Mohamed al-Kaszih, a Hamász észak-gázai rendőrségének nyomozófőnöke is.