Németország ujjong: megtalálta az autóipar utódját – máris 36 százalékos növekedést ért el
A világ tovább fegyverkezik, és szinte minden ország fegyvergyártói profitálnak ebből. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) legfrissebb adatai alapján a világ 100 legnagyobb hadiipari vállalata 2024-ben inflációval korrigált értéken 5,9 százalékkal, összesen 679 milliárd dollárra növelte fegyver- és katonai szolgáltatási bevételét, ami minden idők legmagasabb értéke.

Lorenzo Scarazzato, a SIPRI kutatója szerint a fő hajtóerőt a geopolitikai feszültségek jelentették, mint az orosz-ukrán háború és az izraeli háború. Emiatt számos vállalat új gyártósorokat indított, gyárakat épített, leányvállalatokat alapított vagy versenytársakat vásárolt fel a megnövekedett igények kielégítésére.
A svéd intézet összeállításból kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is dominál, ugyanis a top 100 vállalat közül 39 amerikai cég, melyek összesen 334 milliárd dolláros bevételt könyvelhettek el 3,8 százalékos növekedéssel. Az élen változatlanul a Lockheed Martin áll, mögötte az RTX és a Northrop Grumman. Először került be a ranglistára Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX a 77. helyen; védelmi bevétele egy év alatt több mint a duplájára, 1,8 milliárd dollárra nőtt.
Európa (Oroszország nélkül) hadiipari bevétele 13 százalékkal 151 milliárd dollárra ugrott, ez főleg az ukrajnai háborúnak és Oroszország növekvő fenyegetésének tudható be. A négy német tőzsdei védelmi vállalat – a Rheinmetall (20.), a ThyssenKrupp (61.), a Hensoldt (62.), a Diehl (67.) – összesen 36 százalékos növekedéssel 14,9 milliárd dolláros forgalmat ért el – emelte ki a TagesSchau.
A háborúk is táplálták a hadiipart
Az nem okozott nagy meglepetést, hogy az orosz-ukrán háború mindkét hadban álló félnél jelentősen növelte a bevételeket:
- az ukrán JSC Ukrainian Defense Industry forgalma 41 százalékkal 3 milliárd dollárra,
- az orosz Rostec és United Shipbuilding Corporation együttesen 23 százalékkal 31,2 milliárd dollárra bővült.
Izrael három hadiipari cége a gázai háború miatti nemzetközi kritikák ellenére 16 százalékkal 16,2 milliárd dollárra növelte bevételét; a külföldi érdeklődés továbbra is magas, 2024-ben új nemzetközi szerződéseket kötöttek.
A SIPRI szerint az egyetlen régió, ahol 2024-ben enyhe csökkenés volt tapasztalható a fegyvereladások terén, Ázsia és Óceánia volt. Ez főként annak a következménye, hogy Kína védelmi ipara visszaesést szenvedett el, az iparágban szereplő a kínai cégek bevétele 10 százalékkal csökkent. Az ázsiai-csendes-óceáni térség összességében 1,2 százalékos mínuszt mutatott (130 milliárd dollár).




