BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irán kiléphet az atomsorompó-egyezményből

Jogszabálytervezetet készítenek elő Iránban, hogy kilépjenek az atomsorompó-egyezményből. Teherán egyben bírálta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget is, mivel Iránt elmarasztaló határozatot fogadott el múlt héten.

Jogszabálytervezetet készítenek elő az iráni parlamentben azzal a céllal, hogy az ország kilépjen az atomsorompó-egyezményből – közölte hétfőn az iráni külügyminisztérium szóvivője. Eszmail Bakaei hozzátette: Teherán továbbra is ellenzi tömegpusztító fegyverek előállítását.

Weapons,Of,Mass,Destruction.,A,Missile,With,A,Warhead,Looks Irán kiléphet az atomsorompó-egyezményből
Az atomsorompó-egyezmény célja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása / Fotó: Shutterstock

Bakaei kijelentette, hogy a péntek hajnalban megkezdett izraeli támadás hatással van az állam stratégiai döntéseire. Utalt arra, hogy Izrael azt követően indította meg támadását, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránt elmarasztaló határozatot fogadott el múlt csütörtökön.

„Akik megszavazták a határozatot, előkészítették a terepet a támadáshoz” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Izrael az egyetlen olyan állam a térségben, amely rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Maszúd Peszeskján iráni elnök hétfőn újra leszögezte, hogy a nukleáris fegyverek fejlesztése ellentétes Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője egyik vallási rendeletével.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója eközben hétfőn Bécsben kiadott tájékoztatójában azt közölte, hogy az ügynökség továbbra is jelen van és jelen is marad Iránban, hogy – amint a biztonsági helyzet lehetővé teszi – folytassa az ellenőrzéseket az atomsorompó-egyezményben előírtaknak megfelelően.

Grossi közölte, hogy nincs jele további károknak a natanzi és a fordói urándúsító létesítményekben. A NAÜ korábban arról tájékoztatott, hogy a natanzi urándúsító komplexum föld feletti része megsemmisült múlt pénteken az izraeli támadás következtében. Bár a föld alatti létesítményben nem volt jele annak, hogy fizikai károk keletkeztek volna, az energiaellátása megrongálódott, ami esetleg a centrifugákban is károkat okozhatott.

Szombaton a NAÜ arról is hírt adott, hogy az izraeli támadás megrongált négy épületet az iszfaháni atomlétesítményben. Grossi hétfőn közölte, hogy ott a központi labor, egy uránátalakító, egy üzemanyag-kazettákat gyártó üzem és egy építés alatt álló részleg volt érintett.

Donald Trump szerint jó ötlet, hogy Putyin közvetítsen Irán és Izrael között

Donald Trump amerikai elnök meglepő kijelentést tett, szerinte az Irán és Izrael közötti konfliktus megoldásában jó szolgálatot tehet Vlagyimir Putyin orosz államfő. Trump különmegbízottja, Steve Witkoff vasárnap Ománba utazott volna, hogy újabb tárgyalásokat folytasson iráni tisztségviselőkkel a nukleáris programról, de Izrael csapásait követően Teherán lemondta a találkozót. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.