BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izrael máris megszerezte a totális légi fölényt Teherán felett

Az iráni légvédelem elleni támadások eredményeként az iráni légteret Izrael ellenőrzi. A légi fölény birtokában Izrael dolga sokkal könnyebb lesz.

Az iráni légvédelem elleni, napokig tartó támadások után az izraeli hadsereg (IDF) állítja, hogy Teherán és Irán nyugati része felett ellenőrzi az égboltot, és kivívta a teljes körű légi fölényt. Effie Defrin, a hadsereg szóvivője arról is beszélt, hogy az éjjel az izraeli légierő megsemmisített több mint 120 olyan föld-föld rakétakilövőt is, amelyeket az Izrael elleni támadásokra használtak.

Teherán fölött már az izraeli légierő az úr / Fotó: AFP

Irán rakétatámadásokat indított az izraeli csapásokra válaszul

Mindeközben Irán mintegy 100 rakétát lőtt ki a zsidó állam felé, és további csapásokat is kilátásba helyezett az izraeli támadásokra válaszul. Az iráni katonai és nukleáris létesítmények elleni légicsapásoknak péntek óta legalább 224 halálos áldozata van. Egy rakéta az amerikai konzulátus közelében zuhant le Tel-Avivban, kisebb károkat okozva.

Izrael szerint az iráni támadások eddig 24 ember életét követelték, és több mint ötszáz embert megsebesítettek, miután a perzsa állam több mint 370 rakétát és több száz drónt vetett be Izrael ellen. Válaszul Izrael az Iráni Forradalmi Gárda elitalakulatának, az al-Kudsznak tíz parancsnoki állását bombázta – jelenti az AP hírügynökség.

Az iráni támadások és az izraeli elfogórakéták dörgése volt hallható hétfő hajnalban Tel-Avivban, míg 

Petah Tikva városában az iráni rakéták egy lakóépületet is eltaláltak.

Noha egy korábbi, vasárnapi iráni rakétatámadás idején Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter arról beszél, hogy Irán felhagy a csapásokkal, ha Izrael is befejezi a támadásokat, egy nappal később már változott a helyzet. Miután Izrael kiterjesztette célpontjait, és már nemcsak katonai létesítményeket, de például egy olajfinomítót is célba vett, a Forradalmi Gárda újabb csapásokat ígért hétfőn, melyek pusztítóbbak és precízebbek lesznek, mint a korábbiak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.