Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn az amerikai ABC Newsnak adott interjúban kijelentette: ha Izrael célba venné Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hameneit, az nem eszkalálná a konfliktust, hanem véget vetne az ellenségeskedésnek. A kijelentés azokra a sajtóértesülésekre reagál, melyek szerint Donald Trump elutasította egy izraeli terv támogatását, mely Hamenei likvidálására irányult volna, attól tartva, hogy az tovább súlyosbítaná a helyzetet.
Netanjahu ezzel szemben úgy fogalmazott: „ez a rezsim fél évszázada terrorizálja a Közel-Keletet, és a nukleáris háború szélére sodor minket – mi ezt próbáljuk megállítani”. A miniszterelnök szerint Irán a „végtelen háborúban” érdekelt, és míg látszólag béketárgyalásokat szorgalmaz, valójában időt húz, hazudik és csal, miközben ballisztikus rakétaarzenált épít és atomfegyverek fejlesztésén dolgozik. Netanjahu leszögezte:
Két egzisztenciális fenyegetést tartanak fenn Izraellel szemben, miközben arról beszélnek, hogy tárgyalni akarnak. Ez nem fog megtörténni.
Netanjahu élesen reagált azokra az amerikai konzervatív hangokra is – többek közt Tucker Carlsonéra –, melyek szerint az Egyesült Államoknak nem kellene támogatnia Izrael katonai fellépését Irán ellen. „Ez nemcsak a mi háborúnk. Mi az önök ellenségét is harcoljuk” – hangsúlyozta, hozzátéve: „Ők azt skandálják, hogy halál Izraelre, halál Amerikára. Mi csak útban vagyunk számukra. És ez elérheti Amerikát is, hamarabb, mint gondolnánk”.
Kiemelte, hogy mély hálával fogadják az Egyesült Államok támogatását, ugyanakkor figyelmeztetett: „Ez a fenyegetés nem csupán Izraelre vonatkozik, hanem az arab szomszédainkra, Európára és az Egyesült Államokra is”. Végül azt is hozzátette: az amerikaiak többsége ösztönösen érti, mikor kell kiállni a gonosz ellen – és szerinte ezt Donald Trump is pontosan tudja.
Jichák Hercog izraeli elnök szerint ez a kérdés napirendre került az izraeli háborús kabinet zárt ajtók mögött tartott tanácskozásain és az Egyesült Államokkal folytatott megbeszéléseken is. Hercog mindazonáltal megjegyezte: nem szabad elfelejteni, hogy a legfőbb iráni vezető évek óta Izrael megsemmisítését szorgalmazza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.