Visszautasította a vádaskodást az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, hogy országa szándékosan éhezteti a palesztinokat. Éjál Zamír szombaton azt is közölte, kit tart felelősnek a szenvedésért, és minek kell történnie ahhoz, hogy véget érjen. Az izraeli háború addig biztosan folytatódik.
A vezérkari főnök pénteken a palesztinok lakta Gázai övezetben az izraeli hadműveleteket folytató katonákhoz látogatott, és ezt követően adott ki közleményt – jelenti az MTI.
Zamír ebben közölte: néhány napon belül kiderül, hogy sikerül-e tetőt alá hozni a megállapodást a palesztinok által még őrzött túszok szabadon bocsátásáról.
A gázai harcok szünet nélkül folytatódni fognak, ha a Hamász nem engedi szabadon az izraeli túszokat
– jelentette ki a közleményben Zamír. Ha a megegyezés a túszok szabadon bocsátásáról nem jön létre, „akkor a harctéren eddig elért sikereink lehetővé teszik, hogy a háborút a helyzethez alkalmazkodva és az érdekeinknek megfelelően folytassuk tovább” – tette hozzá a katonai vezető.
Zamír keresetlen szavakkal reagált az ENSZ állásfoglalására, amely szerint általános éhínség fenyegeti a Gázai övezet, ahol az emberek sorsa teljesen a teherautókkal odaszállított vagy a levegőből ledobott humanitárius segélyektől függ.
A szándékos éheztetéssel kapcsolatos hamis vádak egy olyan célzott és hazug kampány részét képezik, amely alaptalanul vádolja háborús bűnök elkövetésével az erkölcsi alapon álló izraeli hadsereget
– mondta a vezérkari főnök.
A Gázát irányító Hamászt terheli a felelősség az övezet lakóinak haláláért, illetve szenvedéséért
– sommázta.
A Hamász is kiadott közleményt – jelentette az orosz TASZSZ hírügynökség –, amelyből kiderül, hogy ők is folytatni kívánják a harcot:
Megismételjük, hogy az ellenállás és annak fegyverei nemzeti és jogszerű jogot jelentenek mindaddig, amíg a megszállás folytatódik. Ezt a jogot nemzetközi egyezmények és normák is elismerik, és nem lehet lemondani róla mindaddig, amíg nem állítják vissza nemzeti jogainkat – mindenekelőtt azt a jogot, hogy teljes szuverenitású, független palesztin államot hozzunk létre Kelet-Jeruzsálem fővárossal.
A Jerusalem Post vezető anyaga egy csonttá soványodott izraeli túszt mutat be, videóval.
A Jerusalem Post eközben vezető anyagában egy csonttá soványodott túszról, Evyatar Davidról közöl cikket és videót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.