
Győzött a belga külügyminiszter, Belgium elismeri a palesztin államot az ENSZ közgyűlésén
Belgium is nyomást gyakorol Izraelre, és életben kívánja tartani a kétállami megoldást a konfliktus lezárása érdekében. Emellett 12 különböző szankciót is bejelentettek, beleértve, hogy nem importálnak termékeket a megszállt területekről – írja a The Guardian.

Maxime Prévot miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter az éjszaka folyamán jelentette be a nehezen meghozott döntést, miután bonyolult tárgyalásokat folytattak a kormányzó ötpárti koalícióban.
A kompromisszum elhárít egy politikai válságot a viszonylag új belga kormányon belül.
Prévot, a centrista külügyminiszter, azzal fenyegetőzött, hogy blokkolja a kormányzati munkát, ha nem születik megállapodás az elismerésről, vagy ha szigorúbb hangot vesznek fel Izraellel szemben.
A múlt héten a miniszterelnök, Bart de Wever, egy flamand nacionalista, kontraproduktívnak és értelmetlennek nevezte az elismerést a Hamász teljes lefegyverzése nélkül.
A belga kormány emellett nemkívánatos személynek nyilvánít két szélsőjobboldali izraeli minisztert,
Itamar Ben Gvirt és Bezalel Smotrichot, valamint számos erőszakos izraeli telepest és Hamász-vezetőt. Prévot az X-en azt írta:
Tekintettel a Palesztinában és különösen Gázában zajló humanitárius tragédiára, valamint az Izrael által a nemzetközi jogot megsértő erőszakra, tekintettel nemzetközi kötelezettségeire, beleértve a népirtás kockázatának megelőzésére vonatkozó kötelességét, Belgiumnak határozott döntéseket kellett hoznia az izraeli kormányra és a Hamász terroristákra nehezedő nyomás fokozása érdekében.
Jelezte, hogy Belgium elismeri Palesztinát az ENSZ e hónapban tartandó közgyűlésén. Franciaország már júliusban bejelentette ezt a szándékát abban a reményben, hogy lendületet ad a béke megteremtésének. Ugyanakkor a belga királyi elismerési rendeletet csak az utolsó túsz szabadon bocsátásával adnák ki.