BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Halálos hajóbaleset történt egy víz alatt megbúvó farönk miatt – többtucatnyian meghaltak

Végzetes hajóbaleset történt Nigériában. Egy túlzsúfolt hajó utasainak többsége meghalt, miután az egy víz alatt megbúvó farönknek ütközött. A mentőcsapatok továbbra is kutatnak eltűntek után.

Legalább 60 ember meghalt, miután egy több mint 100 utast szállító hajó felborult Nigéria észak-középső részén, Niger államban – közölték szerdán helyi tisztviselők a Reutersszel.

HAJÓ Mopti,,Mali,-,September,17,2009:,African,Man,Pinnace,Navigating,The
A túlzsúfolt hajó utasainak többsége meghalt / Fotó: CapturePB / Shutterstock (Képünk illusztráció)

A hajó kedden reggel indult Tungan Sule településről, a Malale körzetből, és Dugga felé tartott egy részvétnyilvánító látogatásra, amikor nekiütközött egy víz alatti fatörzsnek a Gausawa közösség közelében, Borgu helyi önkormányzati területén.

A katasztrófavédelem szerint a hajó túlzsúfolt volt.

Abdullahi Baba Ara, Borgu helyi önkormányzati vezetője elmondta, hogy az áldozatok száma folyamatosan emelkedik. „A hajóbaleset halálos áldozatainak száma 60-ra emelkedett. Tíz embert súlyos állapotban találtak, és még mindig sokakat keresnek” – mondta Baba Ara a hírügynökségnek szerdán.

A baleset helyi idő szerint délelőtt 11 órakor történt, az áldozatok többsége nő és gyermek volt. A hajóroncsot azóta kiemelték a folyóból és négy áldozatot már el is temettek.

A Niger állami katasztrófavédelmi ügynökség közölte, hogy a mentőcsapatok és helyi búvárok folytatják az áldozatok keresését. Az ügynökség eddig 29 halálos áldozatot és 50 kimentett személy kilétét erősítette meg, valamint két eltűntet tart nyilván.

Nigériában gyakoriak a hajóbalesetek, különösen az esős évszakban, a laza biztonsági ellenőrzések, a túlzsúfoltság és a rossz állapotú hajók használata miatt.

Döbbenetes hajókatasztrófa történt a Fekete-tengeren: alig, hogy vízre bocsátották a vadiúj luxusjachtot, azonnal elsüllyedt – videó

Közvetlenül a vízre bocsátása után felborult és elsüllyedt a Medyılmaz Shipyard legnagyobb jachtja, a 24 méteres Dolce Vento Törökországban. A luxusjacht fedélzetén tartózkodók sértetlenül megúszták a balesetet, aminek az okát vizsgálják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.