A rettegett orosz hiperszonikus Kinzsal rakéták idén gyakrabban tévesztenek célt – állította a Szuszpilne ukrán közszolgálati műsorszórónak egy vezérkari forrás, azzal a magyarázattal szolgálva, hogy ez az egyre hatékonyabb ukrán elektronikus hadviselésnek köszönhető.
A név nélkül nyilatkozó forrás csak két nappal azt követően beszélt erről, hogy szerdán Ukrajna irányából Belaruszon keresztül érkező orosz drónokat lőttek le Lengyelországban.
Az incidens hatalmas riadalmat okozott. Ez volt az első eset az orosz–ukrán háború folyamán, hogy egy NATO-tag légterében orosz repülőeszközöket lőttek le. A lengyelek és mások szándékos orosz provokációról beszéltek, és Lengyelország a katonai szövetség 4. cikkelyének aktiválását kérte, ami szélsőséges esetben akár a NATO közös katonai fellépéséhez is vezethet.
Végül nem lett az incidensből háború, de azóta is a figyelem középpontjában áll. A NATO-t még kritikák is érték, hogy az ukrán csapatokhoz képest a drónok kis százalékát sikerült lelőni, és él a félelem, nehogy egy újabb, akár súlyosabb incidens komoly következményekkel járjon Európa egészére.
Ebben a hírkörnyezetben büszkélkedett el azzal az ukrán katonai forrás, hogy el tudják téríteni az ellenség eszközeit, komoly költségeket okozva ezzel Oroszországnak.
Minél gyorsabban mozog egy rakéta, annál nehezebb meghatároznia a rakétakoordinátákat, és ennek megfelelően annál sérülékenyebb a rádiózavarásra
– idézik. A Kinzsalok ezért tévesztenek gyakrabban célt: az elmúlt év során az ukrán elektronikus hadviselés hatékonysága jelentősen javult.
A nyilatkozó ráadásul még azt is hozzáteszi, hogy nemcsak a rakétákat tudják könnyebben eltéríteni, hanem a drónokat is.
A hatékonyabb zavarás miatt az oroszok kénytelenek ellene védekezésül eszközeikre CRPA-antennákat (Controlled Reception Pattern Antenna) szerelni: ilyenek kerülnek a Kabokra (az irányított légibombákra) és a Sahed drónokra. Ezek az antennák azonban drágák: az áruk egyenként 10-17 ezer dollár (3,3-5,7 millió forint).
Ez idő alatt az ellenség körülbelül 80 ezer KAB-ot és mintegy 40 ezer Sahedet indított… Mindegyikben van ilyen CRPA-antenna, amelyek darabonként 10–17 ezer dollárba kerülnek. Ha ezt összeadjuk, kiderül, hogy az ellenség 1,5 milliárd dollárt költött az elektronikai hadviselés elleni küzdelemre
– állította az ukrán forrás.
Emellett az oroszok idővel egyre összetettebb antennákat kezdtek használni. Például kezdetben négyelemű vevőket szereltek fel, majd áttértek a nyolc- és 16 elemes antennákra – tette hozzá. Ezekre is van-e Ukrajnának válasza, nem derül ki a Szuszpilne anyagából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.