Ha már Magyar Péter Tisza Pártja hallgat saját kiszivárgott adótervezetéről, a kormánypárt kiszámolta az adózók számára a hatásokat, és a részleteket október elsejéig el is juttatja a háztartásokhoz – ezt a Fidesz frakcióvezetője mondta.
Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Párt adóemelési terveit, erre Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, de az adózóknak joga van a tisztánlátásra, ezért a Fidesz négymillió szórólapot juttat el a magyar háztartásokhoz a többkulcsos Tisza-adó hatásait részletezve – közölte a Magyar Nemzet írása szerint Kocsis Máté.
A kilátásba helyezett többkulcsos adó hatásait úgy számolták ki, hogy megnézték, a különböző foglalkozásokban milyen kereseteket mutatott ki a Központ Statisztikai Hivatal 2024-re, a 2025-re és 2026-ra előrejelzett bruttó béremelkedés pedig ismert. Ebből már kiszámolható, mekkora lesz a nettó kereset a jelenlegi adószabályok, illetve a Tisza-adó alapján.
A gyermekes családok esetében a tavalyi átlagkeresetből, a 25 év alatti fiatalok esetében pedig a korcsoport átlagkeresetéből indultak ki, a korábbihoz hasonlóan 9 százalék és 5 százalék emelkedést prognosztizálva, ugyanúgy két módon számolva ki a nettó keresetet. Mindemellett a számításban figyelembe veszik Magyar Péterék valamennyi eddig megismert adóváltozási elképzelését. Tehát Magyar Péterék adótrükkjeivel a tiszások is rosszul járnának, de persze lehet, hogy némelyikük ennek is tud örülni
– írta Kocsis Máté.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.