El kell ismerni, Tilly Norwood csinos, vonzó és szexi – akár túlzottan tökéletesnek is mondható. Nem is csoda tehát, hogy a legtöbb színész konkurenciát lát benne. Azt azonban most nem lehet megmondani, hogy hosszabb távon mekkora félnivalója van a sztároknak a Norwood-féléktől: a húszas éveiben járó csillag ugyanis a mesterséges intelligencia szülötte – írja a Reuters.
A Tilly Norwood körüli hollywoodi felhajtás, és a szakszervezet erre adott csípős reakciója tükrözte azt a félelmet, amelyet a kreatív közösség számos tagja érez a mesterséges intelligencia és a show-biznisz találkozásával kapcsolatban.
A hivatalos Tilly Norwood-videóbemutatón a valósághű karakter éppen egy televíziós műsort készített. A holland színész-producer, Eline Van der Velden Norwood bemutatásakor, Zürichben előadásában elmondta, hogy a projekt kezdi felkelteni az emberek érdeklődését.
Ugyan a számítógépes képek már nem újdonságok a filmiparban, de
a SAG-AFTRA, a színészeket tömörítő legnagyobb szakszervezet a stúdiókkal és streamingszolgáltatókkal folytatott tárgyalásain már komoly aggodalmának adott hangot az AI-generált színészek miatt.
Ugyanakkor az tény, hogy egy egész estés emberi alakítást meggyőzően lehessen reprodukálni mesterséges intelligencia segítségével, még mindig távolinak tűnik.
A kreativitás emberközpontú, és annak is kell maradnia
– áll a szakszervezet közleményében. „A szakszervezet ellenzi az emberi előadóművészek szintetikusokkal való helyettesítését.”
Tilly Norwood – az elbűvölő fiatal lány vállig érő barna hajjal, barna szemekkel, brit akcentussal és saját közösségimédia-profillal – felteszi a kérdést, amit Hollywoodban nem akartak hallani:
Lehet, hogy a mesterséges intelligencia generált, de most nagyon is valós érzelmeket érzek. Annyira izgatott vagyok, hogy mi következik?!”
A színészszakszervezet képviselőinek már ettől a kérdéstől is feláll a szőr a hátán. Ugyanakkor nyomatékosítják: „Hogy világos legyen, »Tilly Norwood« nem színész”. Mindössze egy karakter, akit sok profi előadóművész munkájának felhasználásával egy számítógépes program generált.
Van der Velden szerint Tilly Norwood „nem egy emberi lény helyettesítője, hanem egy kreatív alkotás – egy műalkotás. Sok más művészeti formához hasonlóan ő is párbeszédet indít, és ez önmagában is mutatja a kreativitás erejét”.
„Azt akarjuk, hogy Tilly legyen a következő Scarlett Johansson vagy Natalie Portman, ez a célunk.”
Yves Bergquist, a Dél-kaliforniai Egyetem Szórakoztatótechnológiai Központjának médiában dolgozó mesterségesintelligencia-igazgatója „ostobaságnak” nevezte a felhajtást. A „komoly emberek” részéről semmilyen érdeklődés nem mutatkozott a teljesen szintetikus karakterek fejlesztése iránt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.