Áttörés Brüsszelben: kiállt Orbán Viktor mellett az első nagy nyugati tagállam, szembefordul az EU-val – „Megértem, miért blokkolja az ukrán hitelt"
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az EU-csúcson nyíltan jelezte, hogy megérti Orbán Viktor vétóját az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelének ügyében. Bár a kormányfő személy szerint támogatja a finanszírozás azonnali folyósítását, diplomáciai források szerint részben jogosnak tartja a magyar álláspontot.

A Politicónak öt diplomata is megerősítette, hogy Meloni a zárt ülésen arról beszélt: Orbán Viktor döntését teljesen normálisnak tartja a jelenlegi geopolitikai helyzetben. Az olasz miniszterelnök állítólag azt is elmondta, hogy
ha hazája lenne hasonló helyzetben, az olasz kormány is így reagálna az energiaellátás veszélyeztetésére.
Orbán Viktor lépése azért váltott ki különösen nagy felháborodást, mert korábban, decemberben még támogatta a hitelt, most viszont visszakozott. Ukrajna számára a finanszírozás kulcsfontosságú, mivel a háború ötödik évébe lépve egyre súlyosabb pénzügyi helyzettel néz szembe. Kijev azonban a közelmúltban sorozatos támadást indított Magyarország vezetése és lakossága ellen is.
A magyar vétó mögött azonban most már konkrét feltételek állnak: Budapest a Barátság kőolajvezeték helyreállítását követeli, amely január óta nem szállít olajat hazánkba. Orbán Viktor többször is azzal vádolta Kijevet, hogy szándékosan késlelteti a javításokat. Az Európai Unió ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a hitel és az olajvezeték ügye nem kapcsolódik egymáshoz.
Orbán Viktor hazaüzent Brüsszelből a magyaroknak: valami történt az EU-csúcson, Ukrajnánál is durvább vita kezdődik – „Itt éjszakázunk”
A magyar miniszterelnök úgy látja, nem néz ki jól a helyzet. Miközben Orbán Viktor az ukrán vitát, úgy tűnik, megnyerte, és továbbra is képes blokkolni a 90 milliárd eurós hadikölcsönt, egy új téma kerülhet az asztalra, ami talán még nagyobb feszültséget szülhet.
A helyzetet nem oldotta meg az sem, hogy az EU és Ukrajna megállapodott a javítások finanszírozásáról és egy helyszíni vizsgálatról. Orbán Viktor továbbra is kitart a vétó mellett, noha Meloni szerint várhatóan engedni fog, ha a vezeték újra működni kezd. Ehhez azonban újra kell indítani a Barátság kőolajvezetéket.
Meloni is csatlakozik az uniós fekete bárányokhoz
Az EU többi vezetője jóval keményebben reagált. António Costa, az Európai Tanács elnöke „elfogadhatatlannak” nevezte a magyar álláspontot, és a vörös vonal példátlan átlépéséről beszélt. A 27 tagállamból 25 közös nyilatkozatban állt ki a hitel mellett, és azt követelik, hogy az első részlet már április elején megérkezzen Ukrajnába.
Orbán Viktor a csúcstalálkozó után azonban leszögezte, hogy a magyar kormány nem mozdul:
Kemény tárgyalás volt, minden oldalról nyomás alatt álltam… de rossz helyen és rossz időben próbálkoztak.
A történet túlmutat egy egyszerű pénzügyi döntésen: az EU egysége, Ukrajna finanszírozása és a tagállami érdekek közötti konfliktus most nyíltan felszínre került. Meloni megszólalása pedig azt jelzi, hogy még a főáramon belül is vannak repedések.
Dráma a Barátság-vezetéknél: elnyelte a föld Kijevben az uniós vizsgálóbizottságot, de az ukránok megtalálták őket – senki se tudja, mi történik velük
Továbbra sem világos, mikor érkezhet meg az uniós delegáció a megrongálódott Barátság-vezetékszakasz helyszínére. Ukrajna azonban bemutatta a vezeték helyreállításának rendszerszintű tervét.



