Nincs több kérdés: az ukránok beismerést tettek a Molnak a Barátság vezetékről, ilyen állapotban van valójában – „Magukat buktatták le”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn arról nyilatkozott, hogy Magyarország kész lenne szakértőket küldeni a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának vizsgálatára annak megállapítására, hogy a vezeték valóban üzemképes-e. Mint mondta, erre azért lenne szükség, hogy feloldható legyen a jelenlegi patthelyzet, miközben az ukrán–magyar párbeszéd továbbra is zajlik.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország hiteles információkkal rendelkezik a vezeték állapotáról – függetlenül attól, hogy szakértők helyszíni ellenőrzést végeznek-e –, mivel a rendszert üzemeltető vállalat tájékoztatta a Molt arról, hogy a vezeték teljesen rendben van, és fizikai, technikai vagy műszaki akadály nélkül újraindítható a szállítás. Szerinte ez egyértelműen bizonyítja, hogy politikai zsarolás zajlik.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy elterjedt az az információ, hogyUkrajna hajlandó lenne szállítani az olajat. Véleménye szerint ez éppen leleplezi az ukrán oldalt, mert ezzel elismerik, hogy a vezeték működőképes. Ugyanakkor rámutatott: Ukrajna alternatív szállításokat kínál nem orosz olajjal, ami szintén azt mutatja, hogy a Barátság vezeték üzemelhetne. Ezzel buktatják le magukat a legjobban – mondta a politikus.
A miniszter aláhúzta, hogy senki sem diktálhatja Magyarországnak, honnan szerezzen olajat.
Ha kizárólag nem orosz olajat kellene Ukrajnán keresztül importálni, az szerinte ellehetetlenítené a rezsicsökkentést, és jelentősen megemelkednének az energiaárak – a jövő havi számlák akár háromszorosára is nőhetnének, a benzinkutakon pedig négy számjegyű árak jelenhetnének meg.
Szijjártó Péter visszautasította, hogy bárki kioktassa Magyarországot az energiaellátás megoldásáról. Mint fogalmazott, az ország egészséges energiarendszerrel rendelkezik, amely keleti és nyugati forrásokból egyaránt biztosítja az ellátást. Véleménye szerint most azt várnák el, hogy Magyarország adja fel a keleti útvonalat, és kizárólag a nyugatira támaszkodjon, ami szerinte teljes mértékben kiszolgáltatottá tenné az országot.
Nem jön olaj a Barátság vezetéken keresztül
A vezeték ukrajnai szakaszán január végén orosz támadás érte az infrastruktúrát, azóta szünetel a tranzit mind Szlovákia, mind Magyarország felé. Kijev hivatalos álláspontja szerint a károsodás miatt nem lehetséges a szállítás azonnali helyreállítása, miközben a technikai javítások folyamatban vannak. A szlovák és a magyar oldal ugyanakkor többször jelezte, hogy szerintük a késlekedés mögött politikai megfontolások is állhatnak.
Robert Fico szlovák miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külgazdasági miniszter korábban egyaránt Ukrajnát tette felelőssé a helyzet elhúzódásáért, hangsúlyozva, hogy a vezeték műszakilag már alkalmas lenne a üzemeltetésre. Válaszul Magyarország és Szlovákia múlt héten leállította a dízelolaj-szállítást Ukrajnának.
Szijjártó azt is közölte, hogy Magyarország az uniós külügyminiszteri tanácsülésen blokkolja a 20. szankciós csomag elfogadását és ez mindaddig így is marad, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy tegnap megsérült egy olyan szivattyúállomás orosz területen, amely kulcsfontosságú az orosz olaj Európába juttatásához.


